Eredmény(ek) 294 mutatása
Desszert Szülinapi torta Torta

Oreo torta

Ez is eljött, suhannak az évek, nincs megállás, nő és nő, okosodik, önállósodik…. Az idén már 9 gyertya került a tortára…. <3 Az elmúlt években a formatorták voltak porondon, és igazából most is az volt a terv, de nagyon elcsúsztam időben, és mikor odagurultam a cukrászdiszkont elé egy röppenésnyi szabadidőmben, boci szemekkel néztem a zárt …

Desszert Pékáru

Tejbegrízes-kókuszos csigák csokival

Krémes, csokis, kókuszos, extra finom és még gyors is. Kell még több ajánlás ehhez a csigához? 🙂 Egyre ritkábban sütök. Sajnos így alakult. Pedig szeretek alkotni, de folyton versenyt futok az idővel. Aztán olyat is kitaláltunk, hogy nem eszünk semmiféle cukros-édeset, így próbálok elzárkózni a sütiktől addig, amíg nem “tanulok meg” egészségesebb sütiket is gyártani. …

Desszert

Ringlós-pudingos piskóta

Lágy piskóta édes pudinggal és savanykás gyümölccsel…. A gyerekek nyúztak, hogy készítsek ringlós sütit, még voltak is olyan rendesek, hogy leszedték a fáról hozzá a gyümölcsöt. Ez az egyik kedvenc sütijük még úgy is, hogy eléggé savanykás. A piskótát most egy kis pudinggal dobtam még fel, pont úgy, mint amikor az epres-pudingos piskóta is készült. …

Desszert Palacsinta

Pancake

Amerikai palacsinta – már csak a juharszirup hiányzik róla 🙂 Nálunk nem szokás reggelire palacsintát enni, de múlt hétvégén erős késztetést éreztem, hogy meglepjem a családot vele, mert rettentően megkívántam. De aztán jól nem leptem meg őket. 🙂 Merthogy nem volt az a pénz, amiért én végül kimásszak reggel korábban az ágyból, mint ők. Ilyenkor …

Desszert

Lekváros piskótatekercs

Mindenki ismeri, majdnem mindenki szereti, és valahogy mégis lemaradt eddig a blogról….. Egyik hétvégén vetette fel Férj, hogy úgy enne piskótatekercset. Olyan hagyományosat. Úgyhogy csináltam egyet, aztán megkentem két oldalról két különböző ízű lekvárral, hogy ki-ki maga választhasson kénye-kedve szerint. Mint ahogy a mellékelt ábra is mutatja, a tekercseknek nem volt idejük szépen összeállni, mert …

Desszert

Habos mákos

Egy klasszikus darab mákrajongóknak… Talán a jó idő teszi, de mostanában megint néha készül süti, ami az utóbbi hetekre/hónapokra visszatekintve igazán nagy szó. Nyilván nem annyi, mint amikor még csak a blognak éltem, de nekem ez a tavasz kifejezetten jót tesz. Szeretem, hogy világosban érek haza, hogy csicseregnek a madarak, hogy süt a nap egyre …

Desszert Golyók sütés nélküli édességek

Puncsgolyó

10 perces szuper egyszerű nasi – gyerekmunkában is elvégeztethető! 😉 Igazából már nem is emlékszem, hogy honnan jött az ötlet, de nagyjából 2 hete bevillant, hogy valami puncsosat szeretnék enni.  A megvalósításig most jutottam el, mikor is az oviból felhívtak, hogy H. lepkehimlős. Jaja, lepke. Pont annyira fogalmam sincs, hogy mitől lepke, mint ahogy azt …

Desszert

Pudingos-mogyorókrémes pite

Rettentően egyszerű, mégis mutatós finomságot hoztam, mely ezúttal kész linzertésztával készült – Tante Fannyéktól Hozzávalók 1 csomag Tante Fanny csokis linzer tészta 60 gramm pudingpor 6 dl tej 10 dkg vaj 6-7 ek cukor őszibarack (konzerv) 1 nagy ek mogyorókrém A sütőt előmelegítettem 200 fokra. A kész linzertésztát kinyújtottam lisztes munkalapon egy szögletes (28×20 cm-es) …

Desszert Muffin

Répás-csokis muffin

Nálunk a gyerekek kedvence lett, ha heti 2x sütnék is kevés lenne…. 🙂 Benedek az utóbbi napokban rákapott erre a muffinra, így került az uzsonnás dobozába párszor. Van nekem bevált muffin receptem, amit már többször is láthattatok a blogon. Annyira puha és finom a tésztája, hogy ezen sose változtatok. A változás mindig a hozzávalókban van. …

Desszert

Grízes-mákos szelet

Pihe-puha tészta, krémes-grízes töltelék és egy kis eperlekvár… csudi finom! 🙂 Hű, már nem is tudom, mikor sütöttem sütit, ami újdonság is és saját felhasználásra készül. Ja de, eszembe jutott, valamikor decemberben raffaello szeletet, de azt megmutatni se tudtam nektek, mert mire észbe kaptam, elfogyott. 🙂 Nagyon siettem, hogy még egész világosban le tudjam fotózni …