Desszert

Ringlós-pudingos piskóta

Lágy piskóta édes pudinggal és savanykás gyümölccsel….

A gyerekek nyúztak, hogy készítsek ringlós sütit, még voltak is olyan rendesek, hogy leszedték a fáról hozzá a gyümölcsöt. Ez az egyik kedvenc sütijük még úgy is, hogy eléggé savanykás. A piskótát most egy kis pudinggal dobtam még fel, pont úgy, mint amikor az epres-pudingos piskóta is készült.

Én a lenti mennyiség duplájával dolgoztam, mert buliba vittük az egyik felét. Az utolsó morzsa is elfogyott.

Hozzávalók
4 tojás
csipet só
10 dkg cukor
1 dl víz
1 dl olaj
25 dkg liszt
0,5 csomag sütőpor
40 dkg ringló
(vagy más gyümölcs)
fahéj + cukor

1 csomag vaníliás pudingpor (40 g)
3,5 dl tej
3-5 ek cukor

Puding készítése:

A pudingot kevés tejjel és a cukorral csomómentesre keverjük. A maradék tejet elkezdjük melegíteni, majd hozzáöntjük a kikevert pudingport és addig kevergetjük, míg be nem sűrűsödik. Félretesszük hűlni, de időnként keverjük át, hogy ne legyen bőrös.

Tészta készítése:

A sütőt melegítsük elő 180 fokra. A gyümölcsöt tisztítsuk meg, magját távolítsuk el. Szórjuk meg fahéjjal kikevert cukorral (ízlés szerint), forgassuk jól át és tegyük félre.

A tojásokat válasszuk szét. A fehérjét egy csipet sóval verjük kemény habbá. A sárgáját habosítsuk ki a cukorral, adjuk hozzá az olajat és a vizet. Keverjük el, majd adjuk hozzá a sütőporral elkevert lisztet. Keverjük csomómentesre, végül pedig fakanállal forgassuk bele a kemény tojáshabot.

Sütőpapírral bélelt, 30 x 25 cm-es tepsibe öntsük a tésztát. A kihűlt pudingot egy teáskanállal foltokban a tésztára helyezzük (az ujjainkkal kicsit le is nyomkodhatjuk), majd gazdagon megszórjuk a fahéjas ringlóval. Kicsit ezeket is lenyomkodjuk.

A forró sütőbe tesszük és kb. 30 perc alatt szép világosra sütjük. Akkor jó, ha a tészta részbe belebökünk egy hústűt, vagy villát, és kihúzva már nincs ráragadva a tészta (ezért ne a pudingba böködjük 😀 ).

Hagyjuk kicsit hűlni, majd ízlés szerint porcukorral megszórva kínáljuk.

Facebook-on és Instagramon HahoPihe Konyhája néven megtalálsz!