Eredmény(ek) 81 mutatása
Főétel Gluténmentes Hal

Hekk fűszeres bundában (GM)

Kedvenc lett, a gyerekek rengeteget megettek belőle…   Nagyon szeretjük a hekket, de itthon ritkán eszünk. Mióta Hanna gluténmentesen étkezik, azóta meg nem is nagyon ehet akárhol. Szerencsére nem túl messze van tőlünk egy jó kis hekkező, ahol készítenek gluténmnteset is, külön edényben, oda nyáron néha kiruccantunk, hogy enyhítsük a hekk utáni vágyunkat. 🙂 A …

Desszert Főétel Gluténmentes

Szilvás gombóc (GM)

Burgonya nélkül, egyszerűen de nagyszerűen és finoman…. 🙂   Az utóbbi időben nem nagyon jártam  piacra, egyszerűen nem fért bele az időmbe, sokszor vagyok suliban szombatonként. Megmondom őszintén, hogy a munka előtti időszakomból ez az egyik dolog, ami hiányzik, hogy akár hétköznap reggel kicsattogjak és hosszasan nézelődve vásárolgassak a friss áruk között. Na de a …

Főétel Húsos Főétel

Cukkinis-fetás húsgolyók

Gyors, ízletes nyári ebéd, vagy vacsora. Adott fél kg darált hús a hűtőben, amit nézegetsz egy darabig és rájössz, hogy kiadós étel csak akkor lesz belőle maximum, ha jó sok tésztát kínálva mellé mondjuk bolognait varázsolsz belőle. Aztán rájössz, hogy nincs sajtod, meg igazából most volt nemrég bolognai. Más kellene. Pl. fasírt. Ez jó, legyen …

Főétel Húsos Főétel

Gazdagon rakott csirkemell

Gombával, szalonnával, hagymával és sajttal “púpozva”… Ez az ebéd pár hónapja készült, most találtam rá a nem túl előnyös fotóra. Hűtőben fellelhető maradékokból dolgoztam. Hozzávalók 2 személyre 1  egész csirkemell 20 dkg kolozsvári szalonna 25 dkg csiperke gomba 2 közepes vöröshagyma 10-15 dkg reszelt sajt zsír/olaj só, bors A csirkemellet megmossuk, félbevágjuk, majd vízszintesen is …

Főétel Húsos Főétel

Hagymás csirkefalatok házi fűszerkeverékkel

Nyáron szabadban sütögetni a legjobb…. Nálunk grilltárcsán készült néhány hete, de nyársra húzva, grillrácson sütve is szuper, sőt ha az idő nem engedi, bent a konyhában a serpenyőben sütve is megteszi. Fűszerkeveréket már elég régóta nem veszek a boltban, itthon kutyulunk össze mindenféle fűszert, és azt használjuk. Azokat használom, ami épp van. Kikeverek egy adagot, …

Főétel Húsos Főétel

Újhagymás csirkegolyók tejszínes mártásban

Gyors és egyszerű ebéd, vagy vacsora a családnak…. A tejszín és a tészta páros nyerő a gyerekeim körében, így viszonylag sokszor kerül porondra, amikor már végképp semmi ötletem, de tutira akarok menni, hogy megeszik. A húsgolyók tejszínes mártásban már készültek petrezselymes és medvehagymás kivitelben is disznóhúsból, ezúttal viszont a csirkéé és az újhagymáé volt a …

Egyéb Főétel Húsos Főétel

Lecsós csirke steak

Ízletes, finom vacsora készült a minap nálunk…. A Receptneked.hu egyre több videóval örvendezteti meg olvasóit, és én is szívesen nézegetem, mert időnként vannak kevésbé kreatív napjaim, heteim, amikor tényleg nem tudom, mit főzzek a családnak. A múltkor ezt a lecsós csirke steak videót láttam meg, és már másnapra meg is volt, hogy mi lesz a …

Főétel Húsos Főétel

Hentes tokány csirkéből

Gyors, pikáns, egyszerű. Hétvégi ebédnek is kiváló, de igazán nem tart semeddig vacsorára se összedobni. 😉 Zsúfolt hét van mögöttem, nagyon sok dolgot kellett elintéznem, de majd mesélek nektek erről is. 🙂 Gyakorlatilag hétfőtől-csütörtökig nem is főztem semmit, vagy hideget ettünk Férjjel, vagy hazafelé hozott valami “utcai kaját”. 🙂 De pénteken már igazán restelltem, hogy …

Főétel Húsos Főétel

Szűzpecsenye színes borskéregben

Pikáns, fűszeres, puha és omlós…. szűzpecsenye fél óra alatt…. Korábban azt hittem, hogy ez baromi macerás étel. De nem csak hogy nem az, gyakorlatilag olyan hamar készen van, hogy amíg sül, összedobhattok hozzá egy salátát és már tálalható is. A múltkor jó áron jutottam nagyon szép szűzpecsenyéhez, tehát még azt se mondhatom, hogy a gazdagok …

Főétel Húsos Főétel

Medvehagymás húsgolyók sajtos-tejszínes mártásban

Gyors, egyszerű, ízletes és épp szezonális…. 😉 Egyik kedvencünk ez az étel, a gyerekek is kivétel nélkül mindketten megeszik, sőt időnként még repetát is kérnek belőle. Mindazonáltal nagyon gyorsan elkészül, és bármilyen zöldfűszerrel feldobhatjuk. Így tavasz elején például az általam nagyon is kedvelt medvehagymával. 🙂 Egyébként ha nem szeretitek a medvehagymát az se gond, készítsetek …