Főétel Húsos Főétel

Hentes tokány csirkéből

Gyors, pikáns, egyszerű. Hétvégi ebédnek is kiváló, de igazán nem tart semeddig vacsorára se összedobni. 😉

IMG_5894_2

Zsúfolt hét van mögöttem, nagyon sok dolgot kellett elintéznem, de majd mesélek nektek erről is. 🙂 Gyakorlatilag hétfőtől-csütörtökig nem is főztem semmit, vagy hideget ettünk Férjjel, vagy hazafelé hozott valami “utcai kaját”. 🙂 De pénteken már igazán restelltem, hogy a konyha közelébe se mentem, ezért egy villámgyors ebédet hoztam össze az itthoni hozzávalókból. Egy kevés csirkemellből, egy bontott csemege uborkából, némi szalonna maradékból és 2 fej hagymából.

Lévén, hogy tudjátok, nem vagyok szakács, sokszor a fogalmakkal se vagyok tisztában, tehát nem tudom 100%-ra, hogy egy eredeti (jogtiszta 😀 ) hentes tokány pontosan miből áll. Mert az ember belefut itt-ott, de valahogy mindenhol másképp csinálják. Na kérem ez most abszolút a hentes tokány “meggyalázása” lehet egyesek szerint, mert mint oly sok ételt, én bizony ezt is csirkéből csináltam. Persze fogyasztunk mi disznóhúst is, de kevesebbet. Úgyhogy ahogyan a brassói, úgy most ez az étel is átcsirkésedett. :-p

Hozzávalók
4 személyre
80 dkg csirkemellfilé
2 nagyobb fej hagyma
kb. 20-30 dkg kolozsvári szalonna
6-8 db csemege uborka
kevés olívaolaj
só, bors, ételízesítő

A csirkemellet megmossuk, a vizet leitatjuk róla és csíkokra vágjuk. Az uborkát felkockázzuk, a hagymákat félbe, majd kicsit vastagabb szeletekre vágjuk, a szalonnát apróra kockázzuk. Egy serpenyőben kevés olajat hevítünk, erre rádobjuk a felkockázott szalonnát és a szeletekre vágott hagymát. Kissé lepirítjuk. Hozzáadjuk a húst, fehéredésig sütjük, ekkor megszórjuk ízlés szerint ételízesítővel, sóval, borssal és addig sütjük tovább, amíg a hús meg nem puhul. (Hamar elkészül.) Ha a hús puha, hozzáöntjük a felkockázott uborkát is és az egészet kissé összeforgatjuk.

Köretnek rizs, vagy hasábburgonya illik hozzá, mi utóbbival ettük. 🙂

Ha szeretnél nyerni egy BOSCH konyhai robotgépet, nézd meg ITT, mit kell érte tenned! 😉 Gyere játszani!

Facebbok-on ITT találsz meg, ha szeretnél csatlakozni, gyere bátran, várlak!