Főétel Húsos Főétel

Gazdagon rakott csirkemell

Gombával, szalonnával, hagymával és sajttal “púpozva”…

IMG_4643_2

Ez az ebéd pár hónapja készült, most találtam rá a nem túl előnyös fotóra. Hűtőben fellelhető maradékokból dolgoztam.

Hozzávalók
2 személyre

1  egész csirkemell
20 dkg kolozsvári szalonna
25 dkg csiperke gomba
2 közepes vöröshagyma
10-15 dkg reszelt sajt
zsír/olaj
só, bors

A csirkemellet megmossuk, félbevágjuk, majd vízszintesen is elvágjuk, hogy 4 szeletet kapjunk. Sóval borssal beszórjuk és félretesszük kicsit.

A szalonnát és a megtisztított gombát felkockázzuk, a hagymákat 4-be vágjuk. Egy serpenyőt felhevítünk, rádobjuk a szalonnakockákat és a hagymát. Nagy lángon kissé lepirítjuk, majd hozzáadjuk a gombát is és továbbra is nagy lángon összesütjük (nem kell sokáig). Ha kész, félretesszük.

A sütőt előmelegítjük 190 fokra.

A befűszerezett csirkemelleket kevés olajon hirtelen mindkét oldalán megsütjük. Egy tepsibe, vagy hőálló tálba sorakoztatjuk. A szalonnás gombát elosztjuk halmokban, hogy minden szeletre jusson (én a hagymát csak köré dobáltam). Megszórjuk reszelt sajttal, majd a forró sütőbe téve addig sütjük, míg a sajt rá nem pirul.

Tejfölös burgonyapürével kínáltam, és nagyon szerettük. 🙂

Facebook oldalamat itt találod.

A blog támogatója a Receptneked.hu