Desszert Golyók Menü

Túrófánk – mini fánkgolyók 10 perc alatt

Pille könnyű, puha golyók túróval….

Most még az időjárás is kedvez, bár 40 fokban is igazán ki lehet bírni azt a 6-8 percet, amit a golyók sütésével töltünk.

DSCF1194_2

Gyerekkoromban nagyon imádtam az anyukám által készített “egérke” nevű édességet. Fahéjas porcukorral meghintve. Aztán néhány éve, amikor még a terveim közt se szerepelt, hogy én bloggerkedni fogok, vagy egyáltalán ennyit fogok sütni, találtam egy receptet, ami arra a bizonyos egérkére hajazott, csak épp túróval. Nagyon szerettem. Ezt próbáltam meg rekonstruálni fejből a minap, amikor valami extra gyors édességre vágytam. Olyannyira finom golyók készültek, hogy a család első ránézésre a száját húzta, majd 3 (igen, három) perc alatt eltüntette nagyjából az összeset. Ennél pedig nem kell több bizonyíték arra, hogy a túrófánk jó! Sőt mi több, nagyon jó!

Hozzávalók
25 dkg túró
5-6 ek cukor
1 tojás
1/2 cs. sütőpor
4-5 ek liszt
reszelt citromhéj
olaj a sütéshez

A túrót a cukorral elkeverte egy villával, így a túrót is összetörtem. Hozzákevertem a tojást, a reszelt citromhéjat, és végül a sütőporos lisztet. Nekem 5 ek liszttel olyan állagú lett, hogy vizes kézzel golyókat tudtam formálni.

DSCF1188

Ha ennél lazább, szaggassuk teáskanállal az olajba, bár ez esetben a golyók nem feltétlenül lesznek golyók 🙂 Tehát a kész masszából nedves kézzel golyókat készítünk, és bő, forró olajban pirosra sütjük. Porcukorral, fahéjas porcukorral, de akár lekvárral is tálalhatjuk. Szerintem bátran duplázzátok meg az adagot! 😉

Gyertek, Facebook-on is várlak titeket, egészen pontosan itt: HahoPihe Konyhája

4 Hozzászólás

  1. Nagyon gusztusos fánkocskák, más alig vártam, hogy végre kipróbáljam a receptet. De nem sikerült. Nagyon finom, de belül nyers maradt, pedig tovább sütöttem, mint te, talán túlságosan is. Mit ronthattam el?

    1. Szia Erika! Ha nem sült át, akkor annak az lehet csak az oka, hogy túl forró volt az olaj. Ami azért mégis fura, ha tovább sütötted, mint én 🙂 Ez esetben lehet, hogy nagyok voltak a fánkjaid. Próbálj meg kisebbeket sütni, és kevésbé forró olajjal. Ennél jobb tanácsot én se tudok adni, mert más oka nem lehet. Remélem, a következő sikerülni fog! Szép napot, HahoPihe

  2. Köszönöm a válaszod! Szerintem is az olaj is forró volt (nagyon komolyan vettem, hogy forró olajban kell sütni :))), és a kerámia főzőlapot hiába állítom alacsonyabb hőfokra, csak percek múlva van reagál. A tovább sütöttem nem pontos kifejezés, ez alatt azt értettem, hogy az enyéim sokkal barnábbak lettek, mint a képen. Egyébként a túlsütöttet “meghámozva” kóstolta meg a család, és ízlett, a többit meg én ettem meg, úgyhogy nem ment kárba. Mindenképpen fogok még próbálkozni vele : )))))

Vélemény, hozzászólás?