Desszert Menü

Retró piskóta extra gyümölccsel

“Gyermekkor, jöjj vissza egy szóra…”

piskóta

Gyerekkoromban anyukám sokat sütött ilyen (vagy hasonló) piskótát nyáron meggyel, vagy épp cseresznyével. Ez amolyan tipikus vasárnapi süti, amit azután készített, hogy 3an nyávogtunk neki, hogy légysziiiii süss valamit! 🙂 (Akkoriban még nem voltak holmi brownie-k, meg cake-popok, “klafutiszok”, macaronok….) Ezt mindenki ismerte, mindenki szerette, és ez így volt jó. Valami csoda folytán ilyen piskóta recept még nem került fel a blogra, de most ennek is eljött az ideje. Akarom mondani, így ebben a formában én még nem is sütöttem sose. Pedig kellett volna. A képen látható mennyiség több (!!!) mint felét 5 évesem pusztította el. Pedig a benne lévő ringló enyhén savanykás íze akár el is riaszthatta volna, de nem így történt. A süti rendkívül puha, nem az a fojtogatós fajta, aminek 2 bögre tej is kevés, hogy le tudjuk nyelni. Habkönnyű, laza, és mindenféle szerénység nélkül állítom, hogy isteni finom! Az ihlet amúgy onnan jött, hogy a pénteki edzésen ilyet kóstoltunk Anikó Mester jóvoltából. És ott megvilágosodtam, hogy jéééé, hát ilyet én miért is nem készítettem soha? 🙂 Úgyhogy anyukám (és Anikó) nyomdokaiba lépve, ez lett a hétvégi desszertünk.

Korábban néhány blogger-társammal arról tárgyaltunk egy bejegyzés kapcsán, hogy valójában mi is a jó piskóta. Igaz, akkor torta volt az alaptéma. Volt szó a hagyományos piskótáról, amibe nem kell semmi, csak tojás, cukor, liszt. Aztán volt olajos piskóta is, volt sütőporos és anélküli. Aztán gyerekkoromból emlékszem, hogy anyukám vizes piskótát is szokott csinálni. Egyesítettem minden létező tudásomat, és megszületett a sütőporos-olajos-vizes piskóta. 🙂 Ízre határozottan olyan, mint anyukámé, azaz a gyerekek nagymamájáé. Próbáljátok ki!

Hozzávalók
4 tojás
15 dkg cukor
1 dl víz
1 dl olaj
25 dkg liszt
1/2 cs. sütőpor
meggy/cseresznye/barack/ringló….
fahéj
1 ek porcukor

A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük. A sárgáját a cukorral kihabosítjuk. Hozzáadjuk az olajat, ezzel is elkeverjük, majd a vizet. Végül pedig a sütőporral elkever lisztet, és csomómentesre keverjük. Óvatosan beleforgatjuk a tojáshabot, és sütőpapírral bélelt tepsibe (30×24 cm) öntjük a tésztát. A tetejére rádobáljuk a kimagozott gyümölcsöt. Ne sajnáljuk, pakoljuk meg bőven! Megszórjuk az egészet egy kis fahéjjal, és porcukrot szitálunk rá. A porcukor édes gyümölcsök esetében elhagyható, nekem a ringló elég savanykás volt.

piskóta

Betoljuk a sütőbe, és kb. 30 perc alatt süssük készre. Egy hústűvel tudjuk ellenőrizni, hogy átsült e. Ha a tésztába szúrjuk, és kihúzva a tűn nincs ragacsos tésztamaradvány, akkor a piskóta megsült. Hagyjuk legalább langyosra hűlni, ha kibírjuk várni. 🙂 Porcukorral meghintve tálaljuk. Jó étvágyat hozzá! 😉

Gyertek Facebookra is, HahoPihe Konyhája néven megtaláltok!

Vélemény, hozzászólás?