Eredmény(ek) 627 mutatása
Uncategorized

“A magyarázat….”

Hanna Nagyon-nagyon rég nem került fel új étel a blogra… és ez lehet, hogy így is lesz egy ideig…. Viszont jó okom van rá 🙂 És ha azt vesszük, Ő is általam (és apukája által) készült. Igaz tovább kellett Rá várni, mint egy elő-, vagy főételre, esetleg desszertre. Pontosan 9 hónapot, egészen pontosan 41 hetet… …

Desszert Menü Pékáru

A 7végi nagy sláger – Angyalkalács

Lássuk be, fotózásból rengeteget kell még fejlődnöm…. barna háttérrel hiba volt fotózni, de most nagyon lusta voltam erre koncentrálni, viszont ha ezt se örökítem meg, akkor nem tudtam volna megmutatni, pedig Livecnek is megígértem 🙂 Igen csúnya napokat élünk így július végén, az embernek semmi nyár-érzete, és egyelőre nem is reménykedünk benne, hogy valaha még …

Savanyúság

Az imádott kovászos uborka

Már iszonyúan vártam, hogy az idén is elkészíthessem. És most még az idő is ideális hozzá, úgyhogy reményeim szerint pár nap és beérik. Nehéz kibírni azt a pár napot is. Valahogy a bolti kovászos uborkák sose hatottak meg túlzottan. Viszont anyukámét imádom. Úgyhogy az Ő receptje alapján készült ez is. Csapjunk is a közepébe, hisz …

Saláta

Toszkán kenyérsaláta picit másképp

Az egész úgy kezdődött, hogy volt egy kis kenyér, ami már nem volt túl friss, de kezdeni kellett volna vele valamit. Nagyon szeretem a pirított kenyérkockát, akár levesbetétnek, akár önmagában képes vagyok megenni, ha jól van ízesítve 🙂 Úgyhogy megpirult egy serpenyőben némi tökmagolajjal és kevés sóval. És utána jutott eszembe, hogy Anita barátnőmnél már …

Ital

Szörp és szörp

Bodzaszörp Időrendi sorrendben a gyömbérszörp készült el elsőként. Elsősorban azért, mert még nem találtam bodzabokrot, viszont Bonnie barátnőm megfertőzött a szörpfőzéssel 🙂 Pontosabban a bodzaszörp receptje már ki volt nézve, de akkor Ő előállt azzal, h. milyen isteni gyömbérszörpöt csinált, és ez elég meggyőző volt ahhoz, hogy azon nyomban (már aznap!) ki kelljen próbálnom 🙂 …

Pékáru

Briós

Hétvégén rátaláltam Tücsök Bogár blogjára. Beteszem a kedvencek közé 🙂 Sok szép és fini dolog van rajta, amit érdemes kipróbálni. Jelenleg a szörpökkel szemezek, egyik 7végén tuti belevágok, nincs mese. Addig is egy kis vacsi, ami egész hamar készen van, összesen 1 óra kelesztés kell neki. Ha időben nekiáll az ember, akkor összejön a dolog, …

Főétel

Tejszínes cukkinis csirke gnocchival

Az elején még vaciláltam, hogy megvegyem a kész gnocchit, vagy elkészítsem. A lustaság erőt vett rajtam, de leküzdöttem 🙂 Nem bonyolult, bárki el tudja készíteni, csak picit pepecselős. De időben se vészes pedig. A tejszín, a csirke adott volt, a kamra adta 🙂 Cukkinit meg be kellett szerezzem. Gnocchi  A megpucolt, kockákra vágott burgonyát puhára …

Köret

Maradékból esti vacsi (Krokett)

  A krokett gyerekkorom nagy kedvence, igaz az gyorsfagyasztott változat volt 🙂 Sebaj, én imádtam. Jó is volt (persze nem mind), és lássuk be, nem volt vele macera. Aztán 1-2 éve Tesóm felhomályosított a László-féle krokettről. Ha marad előző napról burgonyapüré, akkor ez ideális a krokett gyártásához. És tényleg! Ezúton is köszönöm, hogy nem tartotta …

Főétel Húsvét

Sonkás tészta

Maradékfeldolgozás 🙂 Amikor az ember egész évben nem, vagy alig eszik sonkát, Húsvétkor hajlamos átesni a ló túloldalára. Vettünk 3 féle sonkát a kedvenc hentesünktől, gyönyörűek egytől egyig. Alig vártuk, hogy húsvét legyen, és megfőzzük. De azt hiszem megcsömörlöttünk 🙂 Főleg, mert az embernek vannak szülei, akiket áthívunk vendégségbe, és hiába mondjuk, hogy ne hozzanak …