Köret Zöldséges Főétel

Hagymakarika diós bundában

Pihe vagyok. Rántott hagymakarika függő…..

IMG_4799_2

Igazából már nagyon régóta imádom ezt az ételt, anyukám is sokszor készített, amikor otthon laktam, de később pl. az egyik gyorsétterembe csak ezért járogattam be. Itthon nem nagyon szoktam készíteni, a gyerekek nem szeretik, férjnek önmagában ez nem eledel, és lássuk be kissé pepecs meló. Na de most csak magamra gondoltam, mindenki másnak volt mit ennie, úgyhogy csaptam egy “kényeztető” ebédet…. Lévén, hogy rengeteg diót kaptam Karácsony környékén, és még mindig van belőle, használtam a bundához. Fincsi lett. 🙂

Hozzávalók
2-4 nagyobb vöröshagyma

liszt
tojás
tej
zsemlemorzsa
kb. 10 dkg durvára tört dió

sütéshez olaj

A vöröshagymát megtisztítjuk és kb. 1 cm-es szeletekre vágjuk. A szeleteket panírozhatjuk egyben is, vagy szedjük karikákra (én 2-3 gyűrűt hagytam egyben). Enyhén sózzuk meg, forgassuk át és hagyjuk negyed órát állni.

Forgassuk lisztbe a karikákat, majd némi tejjel és sóval elkevert tojással, végül pedig a darált (vagy durvára tört) dióval elkevert zsemlemorzsába. A bepanírozott hagymakarikákat bő, forró olajban süssük ropogósra.

Facebook-on is megtalálsz, gyere bátran!

Több ezer recept egy helyen a Receptneked.hu oldalán!