Köret Saláta Szilveszter

Lencsesaláta kolbásszal, hagymával

A népszokás szerint az új év első napján lencsét szokás enni, hogy sok pénz érkezzen a házhoz. Ezzel egyetlen gondom van, hogy nem szeretem a lencsét…

majonézes lencsesaláta

Legalábbis gyerekkoromban rettentően utáltam. Mert a lencséből ugye mindig főzelék készült, más formában én például nem is ismertem. Aztán felnőttként se lettünk jóban. Ha nagyon muszáj, pár kanállal megeszek, mert férj szereti, így szökőévben egyszer készítek. De szigorúan csak ennyiszer. És egyik évben jött a megvilágosulás, miszerint a lencsét  nem csak főzelékként lehet elkészíteni, és láááááááááááááám máris egész megkedveltem ezt a barna kis golyócskát. Most még egy kis kolbászt is csempésztem a salátába, hogy abszolút pikáns és különleges legyen az újévi lencsénk. Próbáljátok ki ti is! 😉

Hozzávalók
1 kisebb fej hagyma
(lila is jó)
1 ek fehérbor eceet
1 konzerv lencse
(vagy ennek megfelelő mennyiségű, előzőleg megfőzött)
pár karika kolbász
2 csapott tk porcukor
2 csapott tk mustár
2 ek majonéz
3-4 ek tejföl
só, bors
szárított petrezselyem

A hagymát megpucoljuk, félbe vágjuk, és nagyon vékony szeletekre szeljük. Picit megsózzuk, rászórjuk a porcukrot és az ecetet. Összekeverjük, és hagyjuk így állni pár percig. A majonézt a mustárral és a tejföllel alaposan elkeverjük, ízlés szerint borsozzuk. Belekeverjük a lecsepegtetett lencsét és az ecetes-cukros hagymát is (a levet is). Összekeverjük, ha szükséges, sózzuk, majd vékonyra szeletelt kolbászkarikákat adunk hozzá. Szárított petrezselyemmel megszórhatjuk, behűtve kínáljuk.

Gazdagságot, Boldogságot, az Új Évre minden jót kívánok! 😉

Szilveszteri receptek itt:

FotorCreated2_2

A blog facebook oldalára itt bukkansz rá:

regi

A Receptneked oldalát itt találod:

10653620_895834037112166_7078679370763185544_n

Vélemény, hozzászólás?