Sós falatok

Zsírban sült pogácsa

Mi csak így hívtuk gyerekkoromban, és így hívjuk a mai napig. Bár már jó ideje olajban sül, de a név ráragadt. 🙂 Gulyásleves, bableves mellé készítette/készíti anyukám mindig, imádjuk.

DSCF7933_2

Anya jó sokat készített mindig, ugyanis már sütés közben rájártam, aztán csúszott a leves mellé, és délután is hidegen. Egyszerűen jó. Mit jó? Isteni. És mindössze 3 hozzávalót igényel, olcsó, egyszerű.

Hozzávalók
50 dkg burgonya
(pucolva mérve)

kb. 35 dkg liszt

sütéshez olaj

A burgonyát megpucoljuk, megmossuk, felkockázzuk, és jó sós vízben puhára főzzük. Leszűrjük, krumplinyomóval összetörjük, és hagyjuk kihűlni. Ha nem elég sós, sózzuk meg jól, a liszt ebből az intenzív sós ízből sokat el fog venni, később azonban már nehezebb sózni. 😉

Ha kihűlt, annyi lisztet adunk hozzá, hogy könnyedén összeálljon a tészta, és ne ragadjon. Nekem most a fenti mennyiséget vette fel, de ez nagyon függ a burgonyától.

Ha összeállt, serpenyőben olajat hevítünk, a krumplis-lisztes gombócot kinyújtjuk fél-1 cm vastagra, és késsel négyzetekre vágjuk. Az olajban mindkét oldalát szép világosra sütjük.

Gyere Facebookra is, már jó sokan vagyunk! 🙂

regi

Sok-sok szuper receptet találsz itt is:

10653620_895834037112166_7078679370763185544_n

Vélemény, hozzászólás?