Desszert Menü

Céklás-kakaós villámsüti

DSCF5458_2

Számtalan előnyt tudok felsorolni ehhez a sütihez. Maximum 10 percre van szükséged az összeállításához (de lehet h. még sokat is mondok), és már tolhatod a sütőbe. A gyerekek maximálisan tudnak segíteni, annyira egyszerű. El tudsz bújtatni benne csomó féle dolgot, amit amúgy nem mindenki szeret. Ilyen a cékla is. És mindezek fejében még finom is. /Ne riasszon el senkit, hogy nem szereti a céklát, mert anélkül is szuper a süti, rejts el benne bármit, vagy edd önmagában./

Ha szeretnétek, csinálhattok hozzá valami öntetet, hogy kicsit “nívósabbnak” tűnjön, pl. vendégeknek, ebéd utáni villás desszertként. De mi önmagában is szeretjük, kis porcukorral, de anélkül is hibátlan.

És igen, még mindig tudok előnyét mondani ennek a sütinek. 1 tojás kell hozzá! 🙂 Bizonyára páran rájöttetek már, hogy ezt a tésztát már számtalanszor használtam a blogon. Egyik kedvenc. És tegnap egészen pontosan 1 darab tojásom volt. Úgyhogy a brownie gondolat hamar tovaszállt, de ami késik, nem múlik! 😉 –

Tehát a kedvenc alaptésztám kapott egy kevés nyers céklát, némi meggyet, a pulton árválkodó maradék darált diót. Szóval bármit “benyel” ez a tészta, derék kis jószág! 🙂

Hozzávalók
20 dkg liszt
10-15 dkg cukor
1 cs. vaníliás cukor
1 púpos kávéskanál szódabikarbóna
1 dl olaj
1 tojás
2,5 dl tejföl
2,5 dkg kakaópor
1 közepes cékla nyersen
meggy, dió – opcionális
A céklát nyersen, apró lyukú reszelőn lereszeljük. Hozzáadjuk a tojást, a cukrot, és alaposan eldolgozzuk. Jöhet az olaj, a szódabikarbónás liszt, a kakaópor, végül a tejföl. Már így önmagában is elegendő szerintem. De nálam volt bontva meggy befőtt, így abból is dobáltam bele. Mivel a robotgéppel dolgoztam össze az egészet, így a meggy apróra darabolódott, de tehetitek bele egyben is bátran. Végül sütőpapírral borított tepsibe öntsétek a tésztát, és 180 fokos sütőbe tolva 30 perc alatt süssük készre. Nekem pont 30 perc kellett, de tűpróbával ellenőrizhetjük.
Ebből a tésztából készültek nálam még ezek:
És rendszeresen használom tortaalapnak is, láthatóan működik:
HahoPihe a Facebook-on is!
Kollázs

Vélemény, hozzászólás?