Desszert Menü Torta

Gesztenyekrémes torta

Htorta

Az egyszerű is lehet jó! 😉 Sőt….

Rettentő gyorsan telik az idő. És az elmúlt 2 évben se történt ez másként. Ketteske október 29-én betöltötte 2. évét. Igazi “kiscsaj” lett belőle, egy tündérmanó, aki rengeteg szeretetet ad, és ugyanennyit el is “vár”, imád bújni. Annyira más, mint Egyeske, de hát Ő fiú, talán érthetőbb.

Tehát születésnap. És ha születésnap, akkor torta. És ha torta, akkor még mindig nem bolti, mert amíg megtehetem, és időmből is kitelik, addig én csinálom. Még ha csálé is, saját. Nem vagyok profi. Még kezdőnek se nevezném magam 🙂 Amolyan 2 balkezes amatőr. A marcipánt nem nyújtottam megfelelő méretűre, itt-ott kiszakadt, megküzdöttem vele, de kész lett. Mivel a bölcsiben a jele katicabogár lesz, és saját kívánsága még nem volt a tortát illetően (nem úgy, mint Egyeske, aki komplett Naprendszert rendelt), így esett a választás erre. 2 pettyes, mert a kisfiam mindig mondja, hogy egy katica annyi éves, ahány petty (pötty) van a hátán.

Mint máskor is, most is az egyszerűségre törekedtem. A torta amúgy is az az édesség, amivel nem szívesen kísérletezek, van 1-2 bevált töltelék, ezeket variálom. És a blogomra is jellemző, hogy az általam elkészített ételek mind-mind elkészíthetők egy kezdő háziasszony számára is, és mindazoknak ajánlom jó szívvel, akiknek kevesebb idejük jut a konyhára, mert 1-2-3-4 gyerek rohangál a lakásban közben.

A tészta így ismét a már bevált kakaós kevert tészta. A tészta több lesz, mint amennyit a 16 cm-es tortaforma megkíván, de sose legyen nagyobb gondunk, a maradékot is süssük meg egy másik formában, és töltsük kívánságunk szerint. Hogy nálunk mi lett a maradékból, az egy másik bejegyzésben lesz megtekinthető. 😉 A torta tehát félbe vágva. Középen megtöltve a gesztenyés krémmel, aminek az elkészítése ugyancsak gyerekjáték.

 

DSCF3959_2

Tészta

Instrukciókat ITT találsz

Krém

25 dkg gesztenyemassza, 2-3 evőkanál mascarpone

A tésztát várjuk meg, míg kihűl. Így is fog morzsálódni, de melegen még jobban, tehát legyünk türelmesek. Viszont nagyon könnyű, laza szerkezetű tésztánk lesz! A krémhez semmi más dolgunk nincs, mint hogy a gesztenyemasszát (cukrozott, ha natúrt vesztek, akkor magatok ízesítsétek) alaposan elkeverjük a mascarponéval. Minden kanállal keverjük jól el, így látni fogjuk, mikor éri el a kívánt állagot. Kóstoljátok is meg bátran, hátha kíván még egy kis cukrot, de megmondom a tutit, mi nagyon édes szájúak vagyunk, és én nem adtam hozzá, így volt jó!

És az ünnepelt születése percében

DSCF3914_3

2 Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?