Brownie Desszert Menü

A legcsokisabb csokis “torta”

De hívhatnánk nyugodt szívvel tejcsokis brownie-nak is, mivel gyakorlatilag az. 🙂 Mégpedig rengeteg aszalt áfonyával a belsejében (is)!

DSCF1247_2

Facebook-on bedobtam a kérdést, hogy az olvasók szerint milyen gyümölcs látható a süti tetején. Ezt pusztán azért bátorkodtam megtenni, mert volt aki kóstolásra se tudta megítélni első nekifutásra. 🙂 És bár a szavazók többsége valóban az áfonyára szavazott, érkezett pár tipp a meggyre, szilvára, cseresznyére is. Mikor Horvátországban nyaraltunk, épp akciós volt az aszalt áfonya kimérten. És lévén, hogy a gyerekek nem esznek túl sok gyümölcsöt, ám az áfonyát imádják, így betankoltunk, és hazahoztuk. És ha már sok van, használjuk is. Az is köztudott, hogy a csoki-gyümölcs páros isteni kombináció. És bár a brownie gyakorlatilag önmagát is eladja, az ízek fokozásáért, valamint az újabb blogbejegyzésekért újítani kell. 😉 A brownie ezúttal tejcsokoládéból készült, 16 cm-es tortaformában. Picit hosszabb ideig kell sütni, de minden percet megér a végeredmény! Mivel ez a torta több felé osztódott, B. reklamációját fejezte ki itthon, hogy neki is kell ilyen. Így másnap elkészült, akkor már étcsokoládéval. A vágott tortás fotó már az étcsokis verzióról készült, a színárnyalat különbség emiatt van. 😉

DSCF1268_2

Hozzávalók
(16 cm-es tortaformához)
2 tojás
10 dkg cukor (étcsokinál 15)
15 dkg vaj
15 dkg tejcsokoládé
csipet só
8-9 dkg liszt
15-20 dkg áfonya

A tojásokat a cukorral és a csipet sóval habosra keverjük. Hozzászórjuk az áfonyát, had “ázzon” egy picit. A csokit a vajjal megolvasztjuk, majd hagyjuk lehűlni. Ha már nem forró, akkor a tojásos keverékhez öntjük. Végül hozzáadjuk a lisztet, és ezzel kész is vagyunk. A tortaformát kevés vajjal kikenjünk, pici liszttel beszórjuk és elrázogatjuk benne. (Használhatunk sütőpapírt is, ez esetben kissé rusztikus lesz a széle.) 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és tűpróbáig sütjük. Ebben a formában a közepe lassabban fog megsülni, így hagyjunk neki időt. 20 percig alsó-felső lángon sütöttem, majd légkeveréssel még kb. 8-10 percet. Langyosan még morzsálódós a torta, de ha egy éjszakára hűtőbe tesszük (a tojás miatt érdemes) másnapra szépen összeáll, és jól szeletelhető. Ezt a pillanatot nem tudtam lefotózni már nektek, mert addigra a második torta is eltűnt 🙂 Jó sütögetést! 😉

Gyertek Facebook-ra is, HahoPihe Konyhája néven megtaláltok!

Vélemény, hozzászólás?