Babapercek Desszert Golyók Menü sütés nélküli édességek

Babapercek – Narancsos-diós golyók

“Bennevagyokatévében!!!” III. rész…

Celebségem felén ezennel túl vagyok… 🙂 Szerdán lement a harmadik adás is, melyben látható családom nagyobbik része is, azaz 2 gyerek. Pontosabban 1 egész gyerek, aki befalta az alapanyagot, meg 1 gyerek feje búbja, meg egyszer mikor lábujjhegyre állt, az egész feje. 😀 Lesz mit mesélnie az oviban. Bár nem az a kérkedő fajta, a forgatást se mesélte el legjobb tudomásom szerint senkinek. Persze az is lehet, hogy szimplán feledékeny, és másnapra kiszállnak a gondolatok a fejéből… Ami nem lenne meglepő, ugyanis számtalanszor több napos (rossz esetben több hetes) késéssel értesülök az oviban zajló eseményekről.

babavilag_narancsgolyo

Hogy némi “kulisszatitkot” is eláruljak, ezek a golyók készültek elsőként a forgatás napján, ezért látható még mindkét gyerek a videón… Nagy volt a lelkesedés. Aztán B. rögtön a golyók után feladta a harcot, H. a következő feléig bírta, majd néha megjelent 1-1 játékkal, hogy szereljem neki össze 🙂 A harmadik ételnél pedig szó nélkül elaludt a vendégkanapén…

Ezeket a golyókat nagyon szeretem, villámdesszert kategória, annyi módon variálhatjuk, amennyit csak a fantáziánk enged. Eredetileg ezek sem pont ennek készültek, de sokszor improvizálni kell, hisz elfogynak az alapanyagaim, és nincs sarki kisbolt, ahol minden beszerezhető. Szerintem cukik lettek, és finomak. És az utolsó golyóig elfogyott mind, H. már a tálból lapátolta be a masszát. A stáb is segített, dél lévén szerintem már elég éhesek voltak szegények… 🙂

Off: A babapercek első 5 perce egy 4-es ikres (spontán, nem lombik) családról szól, érdemes megnézni, cukik a babák nagyon. Mikor nálunk végeztek a forgatással, akkor mentek hozzájuk.
Engem tuti úgy kellett volna összevakarni a padlóról, ha anno az uh-on azt mondja a doki hogy ikrek. Hát még ha 3-4 fős klán bitorolta volna a méhemet… Minden elismerésem a családé, ügyesek, és gyönyörűek a babák.

On: De térjünk vissza a golyókhoz, jöhet a recept…

babavilag_narancsgolyo2

A kekszet a dióval, a cukorral és a kakaóporral elkeverjük, hozzáadjuk a narancs kifacsart levét, majd annyi mascarpone sajtot, amennyivel összeáll a tészta. A golyókat marcipánnal és dekor cukorral díszíthetjük. Vidám golyózást!

A videót megtekintheted itt:
babavilag_narancsgolyo2
5.10-nél kezdődik a Napi Tanács!

narancsos golyók

A saját, névvel ellátott fotó kivételével a többi a csatolt videóból lett kiollózva!

A túrógombóc hernyóról készült bejegyzést és videót itt találjátok:
http://hahopihe.receptneked.hu/2014/04/01/babapercek-turogomboc/

A piskóta mackókról készültet pedig itt:
http://hahopihe.receptneked.hu/2014/04/02/babapercek-piskota-macik/

2 Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?