Desszert

Csokis-túrós kevert süti

Az alaprecept az örök kedvenc…. a többi pedig már csak a hűtő tartalmától és az ízlésünktől függ. 🙂 Ezúttal túró és sok-sok csoki került bele.

IMG_6002_2

Még mielőtt hozzáfogok a recepthez, azt hiszem ideje elmesélnem, hogy miért ritkultak a bejegyzések. 🙂 Mert igenis fontosak vagytok nekem. Hosszú itthon töltött idő után megtalált egy munka. Igen, a munka talált meg engem. 🙂 Rettentően izgultam, hogy mi lesz, hogy fogom szervezni az életünket, megállom-e a helyem, fogom-e bírni, vagy hogy egyáltalán akarom-e….

Belevágtam, és ugyan még csak 2,5 hét áll a hátam mögött, azt már most látom, hogy ez olyan munka, amit szívesen csinálok. Jó újra emberek közt lenni. 🙂 Viszont cserébe kis lemondással is jár, nem lesz mostantól olyan, hogy délelőtt 10-kor összedobok egy sütit, és posztolom. Ritkábban lesznek új bejegyzések, de továbbra is szeretném csinálni, és fogom is, mert a blog olyan, mint a 3. gyerekem…. Úgyhogy senki se csüggedjen, Pihe itt lesz, itt marad, csak kissé átrendezi az életét, és ahova csak tudja, beteszi a sütögetést, fotózást. 🙂

Ma például hazajöttem, és sütni támadt kedvem. Úgyhogy bár csak hét közepe van, megleplek titeket egy nagyon finom sütivel, ami csupa csokis belül, pihe-puha a tésztája, és azok a fehér pettyecskék benne pedig…… egy kis túró. 🙂 Nézzük, hogyan is készült.

Hozzávalók
2 tojás
15 dkg cukor
25 dkg túró
1 dl olaj
2 ek kakaópor
20 dkg liszt
1 kk szódabikarbóna
kis doboz (2 dl) tejföl
2 nagy marék csokilencse

A sütőt melegítsük elő 180 fokra.

A tojásokat a cukorral kihabosítjuk. Hozzáadjuk a túrót és az olajat és alaposan kikeverjük. Mehet bele a kakaóporral, szódabikarbónával elkevert liszt, majd a tejfölt hozzáadva lazítsuk fel a tésztát. Ha túl sűrű, tehetünk hozzá még 1 ek tejfölt. Végül pedig adjuk hozzá a csokilencsét és fakanállal forgassuk a tésztába.

Öntsük sütőpapírral bélelt, közepes méretű tepsibe a tésztát, egyengessük el és tegyük be a forró sütőbe. Kb. 30 perc alatt (tűpróba) süssük készre.

Porcukorral meghintve kínáljuk.

Facebook-on ITT találsz meg, ha keresnél… 🙂

Ha szeretsz sütni, főzni, kukkants be a Receptneked.hu oldalra is, biztos találsz kedvedre való receptet! 😉