Mártogatós Szósz

Házi BBQ szósz

Mert ebből sem kell ám megvenni feltétlen a boltit, elég egyszerűen elkészíthetjük magunk is. 😉

DSCF8660_22

Hozzávalók
2-3 ek olívaolaj
1 fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
4-5 ek cukor
1 ek mustár
fél liter sűrített paradicsom
2 ek worchester szósz
1 ek balzsamecet
chili por
cayenne v. tarka bors
pici só (elhagyható)
füstpor
(füstölt kockát is használhatunk, de el is hagyhatjuk)

Mindenek előtt szeretném leszögezni, hogy füstport nem kapni ám minden utcasarkon. 🙂 De kapható füstölt ízű kocka, ha nem ódzkodunk az ilyenektől, használjuk bátran. Én ezt a momentumot (füstösítés) ki szoktam hagyni, és bár tudom, tudom, a bbq szósz alapjához hozzátartozik, higgyétek el, hogy a szósz enélkül is isteni pikáns, fincsi lesz. 😉

Az olajon üvegesre pirítjuk az apróra vágott vörös- és a fokhagymát. Hozzáadjuk a cukrot, és nagyon világosra karamellizáljuk. Hozzáadjuk a mustárt, majd öntsük fel a paradicsommal. Balzsamecetet adunk hozzá, worchester szószt, végül a fűszereket. Az egészet sűrűre főzzük. Nyugodtan kóstoljuk meg, és alakítsuk saját ízlésünknek megfelelően. Én még egy pici sót tettem bele a végén. 🙂 Végül, ha selymesebb állagú szószt szeretnénk, egy botmixerrel krémesítsük.

A szószt kínálhatjuk grillezett húsok mellé is, vagy eleve bepácolhatjuk néhány órára ebbe a szószba, hogy utána finom ízletesre süssük akár serpenyőben, sütőben, vagy parázson. 😉

BBQ oldalast így készíthetsz belőle:

DSCF3456_2

Facebook-on itt találsz:

regi

Sok-sok recept között böngészhetsz itt:

10653620_895834037112166_7078679370763185544_n

Vélemény, hozzászólás?