Húsos Főétel

BBQ Oldalas

DSCF3456_2

Ha valaki még nem próbálta, ki ne hagyja!!!! Ez elmondhatatlanul finom! Bevallom őszintén, hogy nálunk az oldalas mindig só-bors-fokhagyma verzióban készült, sütőben sütve. Imádom, de most ez kiütötte a nyeregből. Idejét nem tudom, mióta tervezem, hogy elkészítem így, de valahogy mindig kimaradt. Pedig egyszer Tesó is átküldött egy linket, utalva rá, hogy mit kérnek vacsira egy látogatásuk alkalmával 🙂 Töredelmesen bevallom, nem teljesítettem, mert későn szólt. Aztán pár hete újra motoszkálni kezdett bennem az elhatározás, addig el is jutottam, hogy a héten vettem egy szép oldalast. És már szombat este tudtam, hogy ha törik, ha szakad, ebből BBQ-s lesz. A receptet végül ITT találtam, ez tűnt a legszimpatikusabbnak. És mivel nem volt minden a konyhámban, itt-ott módosítottam, igaz nem túl nagy dolgokat. Amit mondjuk kapásból elvetettem, az a ketchup nagy mennyiségű használata. Helyette paradicsomszószt használtam. Cayenne bors helyett durvára őrölt tarka borsot, a sör kimaradt, az ecet nálam balzsam ecet, és árulja már el valaki, hogy hol lehet kapni füstölt port? És az hogy néz ki? És hogy állítják elő? 🙂 Szóval ne essen senki kétségbe, találni ezt-azt a kamra polcon, amiből elkészíthetjük, legfeljebb nem lesz az étel autentikus, csak egy “utánzat”. Ennél nagyobb baj sose történjen 😉

Hozzávalók

1,5-2 kg oldalas, 1 fej fokhagyma, 1 fej vöröshagyma, kb. 10-15 szem egész bors, só

BBQ szósz

2-3 ek olíva olaj, 1 fej vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 4-5 ek cukor, 1 ek mustár, fél liter sűrített paradicsom, 2 ek worchester szósz, 1 ek balzsamecet, chili por, cayenne v. tarka bors, pici só (elhagyható), füstpor (nekünk nem hiányzott 😉

Az oldalast besózzuk, és kuktába v. fazékba tesszük a fenti hozzávalókkal együtt. Felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, még egy picit sózzuk a vizet (én ételízesítőt használtam erre), és feltesszük főni. A kukta erre nagyon jó, mert viszonylag hamar (1 óra) megfő nagyon puhára. A lényeg, hogy szinte leváljon a csontról. Nekem picit túl is főtt, mert az egyik darabom kettétört, de tényleg nagyon jó szaftos lesz így a végére! 😉 Tehát kuktában sistergéstől számítva takarék lángon kb. 45-50 perc alatt megfő a kíván állagúra. Amíg fő, elkészítjük a BBQ szószt. Az olajon üvegesre pirítjuk a vörös- és a fokhagymát. Hozzáadjuk a cukrot, 1-2 perc alatt el is olvad. Jöhet a mustár, majd öntsük fel a paradicsommal. Balzsamecet, worchester szósz, végül a fűszerek. Az egészet összerottyantjuk. Nyugodtan kóstoljuk meg, és alakítsuk saját ízlésünknek megfelelően. Én épp ezért tettem még bele pici sót a végén. Ha kész, alaposan kenjük be az időközben megfőtt, és vízből kivett oldalasokat. A pácban állhat akár másnapig, így elő is tudunk készülni egy vendégségre, ami jó, mert csak ki kell kapni a hűtőből, és ropogósra sütni. Én most nem vártam. Pici olívaolajjal meglocsolt teflon serpenyőbe tettem, és a tűzhelyen pirosra sütöttem mindkét oldalukat. Majonézes burgonyasalátával tálaltam. Férj oda volt érte 😉 Pedig nem tetszett neki, hogy nem a szokványos sült oldalas lesz…

(Ha nem tévedek, az eredeti recept John Maydeck-től származik. Továbbá köztudott, hogy az igazi BBQ Oldalas grill rácson készül, de ha erre nincs épp lehetőség, bátran süssünk tepsiben, vagy tűzhelyen, ahogy azt én is tettem.)

Vélemény, hozzászólás?