“A farsang a vízkereszttől (január 6.) hamvazószerdáig, a nagyböjt kezdetéig tartó időszak elnevezése, amelyet hagyományosan a vidám lakomák, bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemeznek. A farsang jellegzetessége, hogy a keresztény liturgikus naptárban nem kötődik hozzá jelentős vallási ünnep, alapvetően a gazdag néphagyományokra épül (lásd: torkos csütörtök). A kereszténység előtti időkből származó farsangi mulatságokat az „erkölcsös” 16. és 17. században nem eredete, hanem bujaságot szimbolizáló szokásai miatt tiltották.
A farsang csúcspontja a karnevál, hagyományos magyar nevén „a farsang farka”. Ez a farsangvasárnaptól húshagyó keddig tartó utolsó három nap, ami nagy mulatságok közepette, valójában télbúcsúztató is. Számos városban ekkor rendezik meg a híres karneválokat (riói karnevál, velencei karnevál), Magyarországon pedig a farsang legnevezetesebb eseményét, a mohácsi busójárást.” – Forrás: Wikipédia
Tehát holnap hivatalosan megkezdődik a Farsang! Ha év közben nem is jut eszetekbe fánkot sütni, a nyakamat rá, hogy ilyenkor ti is észbe kaptok, hogy húúúú de rég ettem! – igen, khm… tavaly – súgja a belső hang! 🙂 Én így szoktam járni legalábbis….
Elhoztam a kedvenc fánk receptet, amire tavaly találtam rá. Először sima készült belőle, amit házi eperlekvárral ettünk, aztán hozzáláttam a töltött fánkok legyártásohoz is, mégpedig mogyorókrémmel a közepében. Na ezek lettek az igazán szép fánkocskáim! 🙂 Végre szalagosak! A receptet, mint említettem, tavaly találtam TücsökBogár oldalán.
Alaprecept
Lekvár, puding, ki mit szeretne a tetejére…
A lisztet beletesszük a dagasztótálba, fészket készítünk, beletesszük a cukrot, rámorzsoljuk az élesztőt, felöntjük kevés langyos tejjel, letakarjuk és hagyjuk felfutni kb. 15 perc alatt. Ha kész, hozzáadjuk a többi hozzávalót is, és alaposan kidolgozzuk. 40 percig meleg helyen kelesztjük. Ezután lisztezett deszkára borítjuk, kb. másfél ujjnyi vastagra nyújtjuk és a kívánt méretre szaggatjuk. A tészta maradékokat újra gyúrjuk, nyújtjuk, szaggatjuk…