Boci-muffin

DSCF1696_2
Ami adott volt, az 25 dkg túró. Valamint az, hogy hamar készen legyek, mert már eleve elvetemült ötlet volt 40 fokban még a sütőt is bekapcsolni… :-p További fő szempont volt, hogy a gyerekek kedvet kapjanak hozzá. B. már nem is számoltam a végén, hány darabot fogyasztott, H. inkább csak játszott vele, neki mostanában nincs ideje enni, mindenbe csak beleharap, legyen az akár 10 muffin is, de egyiket se fogyasztja el egészében. Unokatesó meg még csak ízlelgette. A felnőttek körében is osztatlan sikert aratott.
Van fent egy receptem, még Andi konyhájából való, Foltos túrós néven fut. Már többször elkészítettem, nagyon szeretjük. Mivel unokatesó még kisebb mint az én gyerekeim, a tojás dolog kérdéses volt, így nem akartam sok tojásból legyártani. És akkor be is villant, hogy Konyhavirtuóznál láttam pár napja egy “alig tojásos” kakaós tészta receptet. Gyorsan meg is kerestem, és rövid átgondolás után belevágtam mindenféle változtatás nélkül. Erre került a túró, ami szépen megrepedezett, ahogy a kakaós tészta emelkedni kezdett. Nagyon puha, és finom sütike sült ki belőle, úgy hiszem megérte bekapcsolni a sütőt.
Hozzávalók
Kakaós tésztához
20 dkg liszt
10 dkg cukor
1 cs. vaníliás cukor
1 kávéskanál szódabikarbóna
1 dl olaj
1 tojás
2,5 dl tejföl
2,5 dkg kakaópor
Túrós részhez
25 dkg túró 
10 dkg cukor
1 tojás
1 cs. vaníliás cukor
8 dkg búzadara
reszelt citromhéj
A kakaós tésztához a hozzávalókat egy tálban összekeverjük. Először a tojást a cukorral, majd jöhet szépen lassan a többi is. Ezután a túrót is összekeverjük minden alkotóelemmel. A mini muffin formákat kipapírozzuk, kb. feléig töltjük a kakaós tésztát, majd a tetejére egy teáskanálnyi túrót helyezünk. Miután megtelt mind a 24 lyuk, nekem még maradt a kakaós részből és a túróból is. Ezt egy sütőpapírral bélelt püspökkenyér formába töltöttem úgy, hogy a kakaós tésztára foltokban helyeztem a túrót. Ez jó volt nekünk Férjjel… 🙂 180 fokra előmelegített sütőben kb. 25-30 percig sütjük. Bátraknak ajánlom bármikor, kevésbé bátraknak, ha lehűlt az idő! 😉