Eredmény(ek) 8 mutatása
Desszert Menü Te + Én + 3 hozzávaló

Legtökösebb receptek – SÜTŐTÖK (Te+Én+3 hozzávaló)

Szezonális, borús őszi/téli délutánokra való tökéletes desszerteket láthattok most, mégpedig a legtökösebbeket. Nem is akármennyit, szám szerint 9-et! 😉 Mi más is lehetett volna a témája az új játékunknak – amit ezennel hivatalosan is újrakezdtünk -, mint a SÜTŐTÖK? Hozzá pedig egy kis FAHÉJ és némi CSOKOLÁDÉ… Ez már anélkül is brutál jól hangzik, hogy …

Desszert Palacsinta

Palacsinta SZÍVesen – mentás csokiöntettel

Sőt, valójában epres-mentás ám. De valahogy az epernek nem volt akkora átütő ereje. Pedig a házi szörpömmel volt dolgom, és mégse hozta a várt hatást. De a mentában nem kellett csalódnom… Anyák napjára is ideális választás lehet! Melyik anyuka ne örülne, ha ilyet kap? 🙂 Jó is az, amikor szembe találkozunk vásárlásaink során 1-1 cuki …

Kenyérre valók

Csokoládés mogyorókrém

Már nagyon régóta szerettem volna kipróbálni a mogyorókrém itthoni elkészítését. Tudtam, hogy nincs meg a megfelelő gépezetem hozzá, de ez se tartott vissza. Tudtam, hogy nem lesz olyan selymes, mint az a bizonyos Nutella, hisz azt gyári körülmények között, megfelelő, nagy kapacitású gépekkel állítják elő, ráadásul ha hihetek egy blogos hozzászólásnak (egy karbantartó úr), akkor …

Egyéb

Céklás-csokis muffin

Az utóbbi időben a fejembe vettem, ha törik, ha szakad, bizonyos ételeket a családom elé fogok tenni 🙂 Ha nem megy egyik formában, jöhet másikban…. Ennek értelmében a mostani 7végénk kissé Magentásra sikerült. Vettem ugyanis pár darab céklát, hogy családunk legkisebb tagjának tudjak lefagyasztgatni. És ha már cékla, meg egészséges, meg szép színe van, miért …

Egyéb

4 évesnek DOMINÓ

“Szülinapom van, hát tudja meg a világ,Fényesek a csillagok,A szeretet fénye óv ma este engem,Hisz angyalokkal táncolok.Szülinapom van, hát tudja meg a világ,Ezt mindenkinek tudni kell!Minden tök jó,Ma én vagyok a király, De holnap talán Te leszel!” Ez történik olyankor, amikor gyermekünk kívánsága varázsütésre teljesül… Anya beszabadul a konyhába, és megpróbál 2 bal kezével valami …

Desszert Keksz Menü

Zabpelyhes keksz, a megunhatatlan

Hosszas kísérletezés előzte meg a tökéletes keksz elkészültét. Emlékszem, úgy 3 éve próbáltam először, amikor megkaptam Stahl Judit “Gyors édességek” című szakácskönyvét. Egy darabig kísérleteztem, aztán félretettem, mert jó volt, jó volt, de messze nem lett olyan mint a könyvben a fotón. Rendszerint szétfolyt a tepsiben egy nagy táblává. Aztán pár hete egy blogon megint …

Desszert Karácsony Menü

Csokoládés pöffeteg

Nos, a célom az volt, hogy végre feltöltök pár elmaradt süteményt fotóval, mindennel. Esküszöm emlékszem is, hogy kiválogattam egyet-egyet. De most sehol se találom 🙁 Úgyhogy kénytelen vagyok a tökéletes Néró receptjét pl. fotó nélkül menteni. Mert menteni muszáj, hisz ki tudja, jövő Karácsonyig terítékre kerül-e? Márpedig nem ártana emlékezni, honnan való. Ugyanis fergetegesen fincsi! …