Vaníliás kekszek rumos csokival töltve (GM)

Ajándékba adni egy szép üvegben, vagy dobozban is tökéletes, de ha csak az uzsonnás dobozt szeretnéd feltölteni, hát tedd azt! 🙂

 

 

Hannám elballagott az oviból. Jó, ez már megtörtént májusban, de igazából a héten fejezte be végleg. Többet már nem megy, ősztől várja az iskola. Szerettem volna adni az óvónéniknek valami apróságot, valamit, amik mi vagyunk. Ilyenkor szoktam mindig a recepttáramhoz nyúlni. Kicsit izgultam, mert bár az óvónénik elvileg nem gluténérzékenyek, de mivel ti is tudjátok, hogy Hannám az, így a konyhámból, kamrámból száműztünk minden olyan dolgot, ami neki gondot okozhat. Egyedül a kenyeret hagytuk meg magunknak (marha drágák a gm kenyerek), minden másból mi is azt esszük, amit ő, tehát nem főzök rá külön, nem sütök magunknak gluténest, hanem eszi mindenki azt, amit ő is ehet. Aki cölis, tudja, miért, aki nem, az pedig örüljön, mert ez nem móka és kacagás… 🙁 De megvagyunk, csináljuk. 🙂

Na de a lényeg, hogy nincs itthon már rendes lisztünk, mivel az edényekben sem keveredhet a gluténes dolog az ő dolgaival. Épp ezért az óvónénik is gluténmentes kekszet kaptak. 🙂

És ahogy az ábra is mutatja, nagyon szépen megmaradt a kekszek formája, nem csúszott szét, egész jól lehetett vele dolgozni. Oké, picit nehezebben kezelhető volt nekem, mint anno a sima linzerek, de nem volt vészes. A végeredménnyel is elégedett vagyok, a keksz egyetlen hátránya, hogy morzsálódós. Ezen viszont könnyen lehet segíteni, méretéből adódóan 2 falásra meg is lehet enni, és akkor nem vész kárba a morzsa sem. 🙂

A recepthez a blogon fellelhető PILÓTA KEKSZEKET vettem alapul.

Hozzávalók

30 dkg rizsliszt
20 dkg kukoricaliszt
(nem gluténmentesen 35 dkg sima liszt + 5 dkg kukoricaliszt)
25 dkg vaj/margarin
15 dkg porcukor
csipet só
1 tk vanília kivonat
2 M-es tojás sárgája
1,5 ek kakópor

Krémhez
1 tálba étcsokoládé
5 dkg vaj
1-2 ek porcukor
1 dl tejszín
1 tk rumaroma (opcionális)

Krém készítése:

Érdemes a krémmel kezdeni, hogy legyen ideje kihűlni. Egy dupla fenekű tejforraló edénybe kockázzuk fel az étcsokoládét, öntsük fel a tejszínnel, tegyük bele a rumaromát, vagy rumot és adjunk hozzá porcukrot (ez elhagyható, de a gyerekek édesebben szeretik nálunk). Lassú tűzön, kevergetve főzzük össze. Ha kész, húzzuk félre és adjuk hozzá a vajat. Addig kevergessük, amíg a vaj el nem olvad. Majd tegyük félre dermedésig. (Ha már nem forró, mehet a hűtőbe, hogy gyorsítsuk a folyamatot.)

Kekszek készítése:

A liszteket a porcukorral és a csipet sóval elkeverjük, majd a hideg margarinnal gyors mozdulatokkal morzsásra gyúrjuk. Hozzáadjuk a tojások sárgáját és a tésztát összegyúrjuk. Ha összeállt, csomagoljuk folpack-ba és tegyük be a fagyasztóba 15-20 percre.

A sütőt melegítsük elő 180 fokra.

A tésztából vegyünk le egy darabot (a többi még had hűljön, mert gyorsan puhul, ahogy melegszik), rizsliszttel megszórt felületen nyújtsuk ki kb. 3-4 mm vastagságúra. Keksznyomdával mintázzuk meg /én csak virág alakot böktem a közepébe és fodros kiszúróval kiszúrtam, mert csak karácsonyi keksznyomdáim vannak 🙂 / és szúrjuk ki a kekszeket (1 mintás, 1 sima). Sorakoztassuk sütőpapírral bélelt tepsire és a forró sütőbe tolva kb. 12-15 perc alatt süssük szép világosra.

A kekszeket hagyjuk teljesen kihűlni a tepsin!!!!!

 

Ha kihűltek a kekszek és a krém is megdermedt, ragasszunk össze 1-1 kekszet és óvatosan nyomjuk össze, hogy a töltelék egyenletesen eloszoljon a kekszben.

Másnapra szépen összeáll, és ha harapjuk, nem fog szétcsúszni.

 

 

Gyere Facebook-ra, vagy Instagramra és nem maradsz le az új receptekről! 🙂

A blogfelületet a Recedptneked.hu biztosítja

Szólj hozzá!