Desszert

Sütinyalóka

Csokis, lekváros golyók pálcikára tűzve…

DSCF8047_2_2

Aki kitalálta, hogy a sütiből is lehet nyalóka, az minden bizonnyal a gyerekekre gondolt első sorban. Mert szerintem kevés gyerek van, akit ne csábítana néhány ilyen cuki finomság. Az enyémek imádják, ember legyen a talpán, aki képes annyi golyót pálcára szúrni, amennyit ők el tudnának pusztítani 🙂 Ezeket a példányokat most együtt csináltuk, nem lettek szabályos gömböcök (bár ha én csinálom se biztos, hogy az lett volna 😀 ) Itt-ott besegítettem, illetve az alapsütit én sütöttem meg, de bármilyen maradék sütivel, vagy szimplán darált keksszel is dolgozhatunk. Ezúttal egy csokis (tényleg csokis, nem kakaós) tésztát sütöttem alapnak, ami önmagában is nagyon finom, így nem akartam fellazítani krémekkel, pusztán némi baracklekvárral házasítottam össze.

Hozzávalók
Sütihez
15 dkg étcsoki
1 dl tej
3 tojás
8-10 dkg cukor
5 ek liszt

sárgabaracklekvár
saslik-,vagy hurkapálca
15-20 dkg fehér csokoládé
színes kristálycukor

DSCF8065_3

Az étcsokit vízgőz felett, vagy mikróban olvasszuk meg, és hagyjuk kihűlni. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük, a sárgáját a cukorral habosra keverjük. Hozzákeverjük a már nem forró csokit, beleszitáljuk a lisztet, és óvatosan beleforgatjuk a tojáshabot. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, vagy tortaformába. Igazából mindegy, a végén úgyis morzsaként végzi. 🙂 170 fokos, előmelegített sütőben kb. 20-25 perc alatt süssük készre. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült e.

Ha kész, hagyjuk kihűlni, majd morzsoljuk egy tálba, és kanalanként annyi lekvárt adjunk hozzá, hogy az egészből egy jól formázható alap legyen. Kisebb golyókat gyúrunk, sütőpapírral fedett tálcára pakoljuk, mindegyikbe szúrunk egy darabka pálcát, és legalább fél órára betesszük a hűtőbe.

Vízgőz felett, vagy mikróban olvasszuk fel a fehér csokit, majd óvatosan mártsuk meg benne a sütiket, hogy mindenhova jusson csoki. Kicsit az edényhez ütögetve a pálcát (óvatosan, h. a golyó ne essen le a pálcáról), forgatva a kezünkben lecsurgatjuk a felesleges csokit. Megszórjuk színes díszítőcukorral (ételfestékkel magunk is készíthetünk ilyet), és visszatesszük a sütőpapíros tálcára (fejjel lefelé). Ha minddel kész vagyunk, betesszük a hűtőbe.

Mivel a golyók előzőleg pihentek a hűtőben, és hidegek, a csoki hamarabb megköt a golyókon, mint várnánk, ezért igyekezzünk a szórással, hogy még a lány csokiba bele tudjanak ragadni a szemek!

HahoPihe Konyhája a Facebook-on is! Gyere, várlak!

regi

Recepted most iPad-et érhet! Gyere játszani! 😉

web

Vélemény, hozzászólás?