Desszert Karácsony Keksz

Diós linzer fügelekvárral

Bármilyen lekvár tökéletesen passzol hozzá! 😉

DSCF2108

Egyszerű, és a vendégek kedvence lesz. 😉 Legalábbis nálunk nagyon szeretik a fiúk a lekváros sütiket. 🙂 Mivel most úgy alakult, hogy felhalmozódott a kamrában a fügelekvárom (mindet kaptam), így az került bele tölteléknek. Tetejére kevés csoki, épp csak annyi, hogy a látványt feldobja, és az ízt tovább fokozza.

Hozzávalók
30-35 dkg liszt
10 dkg darált dió
25 dkg margarin
20 dkg porcukor
1 tk vanília aroma
csipet só
2 M-es tojássárgája
(ha nem áll össze a tészta, akkor pár csepp víz)

lekvár
5 dkg étcsokoládé

A liszthez adjuk a csipet sót, és elmorzsoljuk benne a margarint. Ha már kellően morzsalékos, hozzáadjuk a darált diót, a porcukrot, az aromát, és a 2 tojássárgájával az egészet összegyúrjuk. Ha nagyon nem akar összeállni, nagyon kevés hideg vizet adjunk hozzá. Ha összegyúrtuk, csomagoljuk fóliába, és tegyük 1 órára a hűtőbe.

A sütőt melegítsük elő 180 fokra. Lisztezett felületen nyújtsuk ki a tésztát, majd szaggassunk korongokat belőle. Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, és a már forró sütőben 10 perc alatt világosra sütjük.

Hagyjuk kihűlni, majd 2-t ragasszunk össze lekvárral.

DSCF2097

A végén olvasztott csokoládéba mártsunk bele egy villát, és gyors mozdulatokkal “fröcsköljük” meg a tetejét. Fémdobozban tároljuk!

BÉKÉS, ÁLDOTT KARÁCSONYT KÍVÁNOK MINDENKINEK!

Facebook-on megtaláltok ITT!

Több ezer kipróbált recept a RECEPTNEKED oldalán, kukkants be!