Sós falatok

Pogácsa a hűtőből – kókuszzsírral

Ez az egyik legpuhább és legfinomabb pogácsa, amit valaha készítettem. A recept már 2 évvel ezelőtt felkerült a blogra, és azóta még párszor más formában. A csavar most csupán ott van, hogy a vajat kókuszzsírra cseréltem. Szuper lett. És látjátok azokat a mesés rétegeket? Na ezért IS szeretem még…

pogácsa a hűtőből kókuszzsírral

Nem kell megijedni, nem bonyolult, be lehet gyúrni ám ezt nagyjából 20 perc alatt, de utána irány a hűtő, és hagyni kell szépen pihenni legalább néhány órát, de akár egy egész éjszakát is. És reggel mikor felkelünk az ágyból, nincs más dolgunk, mint nyújtani, szaggatni, sütni. Tökéletes vendégváró pogi, mert előre tudunk vele dolgozni így. Ezer féle módon variálható, csak az ízlés szabhat határt. És ráadásként itt a bizonyíték rá, hogy nem csak vajjal, hanem kókuszzsírral is működik. Ugyanúgy viselkedett, semmi gondom nem volt vele, sőt meg merem kockáztatni hogy talán még puhább lett az állaga, bár nem tudom, hogy ez valóban a kókuszzsírtól van e. Nincs mellékíz, szóval minden a legtutibb. És itt szeretném leszögezni, hogy nem, a kókuszzsírnak nincs kókusz íze, szóval bátran mehet a pogácsába! 😉

Hozzávalók
50 dkg liszt
2 ek. olvasztott kókuszzsír
1 csokor medvehagyma (opcionális)
1 dl tej
1 kk cukor
40 g élesztő
1 tojás
2-3 dl tejföl
3 tk. só
Kenegetéshez:
kb. 15 dkg kókuszzsír
Tetejére
1 db tojás

Ha nem kókuszzsírral dolgozunk, használjunk vajat/margarint, esetleg zsírt. Kezdjük azzal, hogy a kókuszzsírt megolvasztjuk. 2 kanállal teszünk majd a tésztába, a többivel kenegetünk. A tejet a cukorral meglangyosítjuk, belemorzsoljuk az élesztőt, és meleg helyen kb. 15 perc alatt hagyjuk felfutni. Ez idő alatt a lisztet elkeverjük a sóval, és a 2 evőkanál kókuszzsírral. Mehet bele a tojás, a felfuttatott élesztős tej, és a tejföl, valamint az apróra vágott medvehagyma. Alaposan kidolgozzuk az egészet. Lisztezett munkalapon kinyújtjuk, és megkenegetjük az olvasztott kókuszzsírral mindenhol. Majd jöhet a hajtogatás. Egyik oldalt behajtjuk 2/3 részig, a másik oldalt ráhajtjuk. Majd ugyanez föntről le, és lentről fel. Lesz egy kis “kockánk”.

pogiEzt újra kinyújtjuk, újra megkenjük, újra behajtogatjuk. És még egyszer. Tehát háromszor. Ez azért szükséges, hogy a képen látható szép rétegek a végén meglegyenek. Ha kész az utolsó hajtogatás is, akkor egy tálat belisztezünk, beletesszük a tésztacsomagot, és mehet a hűtőbe pihenni. Mondom, 2-3 órát mindenképp ajánlott neki, de maradhat éjszakára.

Ha kivettük a hűtőből, lisztezett felületen kisujjnyi vastagra nyújtjuk, és pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. (Ha nagyobbakat készítünk, csinálhatjuk azt, hogy a kinyújtott tészta tetejét éles késsel rácsosra csíkozzuk, és utána szaggatunk. Így szépen szétnyílik majd sütés közben a teteje, és mutatós.) Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, felvert tojással megkenegetjük a tetejüket. 200 fokra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt készre sül.

Süsd meg vendégeknek, a családnak, tökéletes kiránduláshoz, hogy ha útközben megéheznénk, vagy pár szemet bekapni a reggeli kávénkhoz.

És ha szeretnél csatlakozni egy szuper kis csapathoz, hát gyere a Facebook-ra!
Keresd HahoPihe Konyháját! Várlak! 😉

Vélemény, hozzászólás?