Főétel Sós falatok

Strand lángos

Hűtőben 1 hétig is eláll a nyers tészta…. Így akár előre is elkészíthetjük, begyúrhatjuk, és csak ki kell kapnunk annyit, amennyit szeretnénk majd épp kisütni.

DSCF0009_2

Amikor életemben először készítettem lángost, ezt a receptet próbáltam. Anyósom mindig így készítette. Nagy receptgyűjtő volt, és rengeteg újságokból kivágott receptje volt, amit egyszer nekem ajándékozott, mondván, hogy én többet sütögetek majd úgyis. Pedig akkor még iszonyú kezdő háziasszony voltam, fel se merült a gondolata annak, hogy egyszer blogot fogok írni. Gasztroblogot….

Nos, ez a lángos recept is egy ilyen kitépett újságlapon van, és nagyon szeretjük. Időnként persze sietek, és a 15 perces lángos receptjéhez nyúlok, de azért mégis csak ez az igazi lángos.

DSCF0042

Hozzávalók
1 kg liszt
0,5 liter tej
5 dkg élesztő
csipet cukor
2 tojás
2 dl tejföl
3 kk só

Az élesztőt a langyos, cukros tejbe belemorzsoljuk, és alaposan elkeverjük, majd minden hozzávalót egyszerűen összegyúrunk. A tejfölt apránként adagoljuk, azzal állítsuk be a tészta állagát. Egy lágy, rugalmas tésztát gyúrjunk, ami már nem ragad a kezünkhöz.

A tésztát egy kiolajozott tálba (nagyba, mert kelni fog a tészta!), vagy zacskóba tesszük, és a hűtőbe tesszük felhasználásig.

1 hétig is eláll, ha a hűtőben tartjuk zárt zacskóban. Csak annyit vegyünk ki lisztezett, vagy olajos kézzel a zacskóból, amennyit frissen akarunk elfogyasztani.

Sütés előtt kis gombócokat csípünk, a kezünkkel kihúzogatjuk, és bő, forró olajban mindkét oldalát szép világosra sütjük.

Tejföllel, reszelt sajttal, fokhagymával kínáljuk. Vagy ki hogy szereti. 😉

Gyertek Facebook-ra is, várlak szeretettel:

regi

NYÁRI RECEPTVERSENY!!!! Nyerj egy Kitchen Aid-et! 😉

04_piros

Vélemény, hozzászólás?