Desszert Menü sütés nélküli édességek

Gesztenyés álomkrémes (sütés nélkül)

Egyszerű, gyors, mutatós és őrülten finom! Gesztenyés krémes

További jellemzői: Sütés nélküli! Habos! Krémes! Könnyű! – Utóbbi mind állagára, mint az elkészítésére egyaránt vonatozik. Elég ennyi jellemző hozzá? Ha nem lenne, olvassatok tovább, és garantáltan megkedvelitek ezt a sütit a bejegyzés végére. Nem szeretném “perces” sütiként illetni, mint ahogy mostanában sokan teszik, de bátran megállná helyét a fél óra alatti kategóriában. Én szépen, komótosan készítettem, nem kapkodtam. De biztos, hogy így se volt több, mint 20-25 perc. Persze ott van még a hűtési idő pluszban, ám ettől lesz igazán tökéletes. Erre másnap jöttem rá én is, mert a felét megettük 2-3 óra “érlelődés” után, a maradékot másnap, és ha lehet ilyet mondani, másnap még jobb volt! Tehát ha tehetitek, készítsétek el este, és másnap kínáljátok. A receptet már több, mint egy éve kinéztem TücsökBogárnál, most jött el a fagyasztóban lévő gesztenyemassza sorsa, hogy ebben a sütiben végezze. Valami csodás lett a végeredmény, de most komolyan! 🙂 Én feleztem az adagot, mert csak 1 gesztenyemasszám volt, illetve gondoltam a 24-cm-es tortaformába elég a fele, de meg kellett állapítsam, hogy lazán belefért volna a 2 adag is.
Az egyetlen módosításom az volt, hogy habfixálót nem használtam a tejszín felverésekor. Nem volt itthon.  Aggódtam, hogy nem e fog szétfolyni a tejszín, de nem tette ezt velem, másnap is ugyanúgy állt, ahogy előző nap rátettem. Pedig nem cukrászhab volt! Ja és még egy apróság, én fagyasztott, kész masszával dolgoztam.gesztenyés krémes

Ha ti is ilyen kecsesen vékonyka tortát szeretnétek kapni, íme az általam felhasznált anyagmennyiség.

Hozzávalók
Gesztenyés réteg
25 dkg gesztenye massza
12 dkg darált keksz
2,5 dkg vaj (nem margarin)
2-3 evőkanál tej
Vaníliás réteg
1 cs. főzhető vaníliás pudingpor
3 dl tej
12 dkg vaj
10 dkg cukor
Tetejére
2 dl tejszín
1 csapott ek porcukor
reszelt étcsokoládé

Kezdjük a vaníliás réteggel, mert amíg a többit csináljuk, lesz ideje lehűlni. 2 dl tejet elkezdünk forralni. A maradék 1 dl tejjel a pudingport és a cukrot csomómentesre keverjük. A forró tejbe csurgatjuk (folyamatosan keverjük), és besűrítjük a pudingunkat. Ha kész, levesszük a tűzről, hozzádobjuk a vajat, és elkeverjük. Hűvös helyre tesszük, had hűljön. Közben néha keverjünk rajta, hogy a vaj is egyenletesen eloszoljon, és ne is álljon össze a krém. Jöhet a gesztenyés réteg. A gesztenyét villával széttörjük (nekem még enyhén fagyott volt, így lereszeltem), hozzátesszük a puha vajat is (ha kemény, ezt is reszelhetjük), beleszórjuk a kekszet, és elkezdjük összegyúrni. Kevés tejjel lazítjuk a tésztát. Ha kész, egy sütőpapírral bélel tortaformába egyengetjük a kezünkkel. Erre jöhet máris a kihűlt vaníliás krém. A tetejére a habot a cukorral nagyon keményre verjük, és egyenletesen eloszlatjuk a vaníliás krémen. Étcsokoládé reszelékkel díszítjük, majd néhány órára hűtőszekrénybe tesszük. Ennyi volt, nem több, nem kevesebb! Lássatok hozzá bátran!

Gesztenyés krémes

6 Hozzászólás

  1. Nagyon izgatta a fantáziámat, mert mindhárom “réteget” szeretem. Ma elkészítettem, de kevesebb (10 dkg) kekszet tettem…………….már a hűtőben van. Kíváncsi vagyok, meddig hagyjuk hűlni!

    1. Kedves Andrea! Örülök, hogy kipróbáltad ezt a sütit, kérlek írd meg majd, hogy ízlett! 😉 A kevesebb keksz az ízén semmit se fog rontani, esetleg a szeletelés lehet kicsit nehézkesebb, de ennél nagyobb baj sose történjen! 😀 Az eredeti recept szerint a készítő nem is hagyta hűlni, azt írta azonnal fogyasztható, de én pl. jobb szeretem, ha kicsit összeáll az egész. Úgy sokkal jobb. De azért túl sokat ti se várjatok! 😀 Szép napot, HahoPihe

Vélemény, hozzászólás?