Desszert Gluténmentes Mártogatós

Lemon curd – Angol citromkrém

Évek óta terveztem elkészíteni, de csak most jött el az ideje.

Pár hete készült ez az isteni finom citromkrém, amivel már évek óta szemeztem, de valahogy mindig kimaradt. De most, hogy az Aldiban szinte kiszúrta a szemem a meyer citrom, már nem volt mit halogatnom.

Nagyon finom, savanykás, mégis édes krém készült, eszméletlen jó az íze, tökéletes sütik töltelékének, kekszekhez, de a gyerekek pl. csak babapiskótát mártogattak bele. 🙂

Hozzávalók
3 (meyer) citrom
3 tojás
15 dkg cukor
15 dkg puha vaj

A citromokat nagyon alaposan mossuk meg. Érdemes kezeletlen héjút használni, mivel a héjára is szükségünk van. Reszeljük le óvatosan, de csak a sárga részt, a fehéret már ne! Tegyük félre. A citromok levét facsarjuk ki, majd tegyük egy fém tálba a cukorral és a 3 felütött tojással együtt. Egy edényben helyezzünk vizet a tűzhelyre és kezdjük el melegíteni. Erre helyezzük rá a fém tálunkat és vízgőzben folyamatosan kevergetve főzzük a tojásos krémet jó sűrűre. Ha besűrűsödött, keverjük el benne a puha vajat. Végül tegyünk hozzá reszelt citromhéjat, akár mindet is, én csak a felét használtam fel.

Töltsük tiszta üvegbe a krémet, zárjuk le és hagyjuk kihűlni. Hűtőben tároljuk felhasználásig.

Gyertek Instagramra, vagy Facebook-ra is, hogy ne maradjatok le semmiről! 🙂