Brownie Desszert Menü

Körtés brownie

DSCF3683_2

Nevében “flancos”, gyakorlatban pedig 10 perc alatt elkészíthető édesség, ami garantált sikert arat  a családban. (Ehhez persze feltétlen szükséges, hogy az ember szeresse az édességet.) A felszaladt kilókért mindenki maga vállalja a felelősséget, ugyanis ha valami, akkor a brownie tutira NEM diétás süti. 🙂 – én szóltam! 🙂

A múltkori felsorolásból kimaradt, bár a “stb.” éppenséggel tartalmazta az étcsokoládé-körte párost. Ugye ez ellen sincs kifogása senkinek? Meggyes változatban már készítettem, a recept ugyanaz. Gyümölcsből pedig használjátok ami jól esik 😉 Érdemes kevésbé lédús gyümölcsöt használni, hogy a süt ne ázzon el.

Hozzávalók

20 dkg étcsokoládé
20 dkg vaj/margarin
20 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
3 tojás
11 dkg liszt
csipet só
körte (opcionális)
A sütőt melegítsük elő 180 fokra.
A csokoládét a vajjal megolvasztjuk, és félretesszük kicsit hűlni.
Közben a tojásokat a cukorral és a vaníliás cukorral jól kihabosítjuk. Adjunk hozzá egy csipet sót, majd a nem forró vajas csokit. Keverjük össze, majd forgassuk bele a lisztet is.
Tegyük sütőpapírral bélelt 30×25 cm-es tepsibe és toljuk be a forró sütőbe. 20-25 perc alatt süssük készre. Szeletelés előtt hagyjuk hűlni, hogy könnyebben lehessen felvágni.

Vélemény, hozzászólás?