Desszert Keksz

Aszalt szilvás-fahéjas keksz

DSCF1428_2
Mégpedig zabpelyhes is 🙂 Ez egy rövid blogbejegyzés lesz, hisz zabpelyhes kekszet már tettem fel a blogra, az alapreceptemet megtaláljátok ITT.  Valamint találhattok egy barackos-mandulás verziót ITT. A tegnapi rettentő borús, és sötét idő (reggel 10kor villanyt kellett kapcsolni :-o) magával hozta a keksz-sütős hangulatot, úgyhogy a képeken látható, uzsonnaként funkcionáló kekszek (fahéjjal és aszalt szilvával ötvözve) kerültek a család asztalára. Tényleg csak arra szeretnék rávilágítani, hogy a már jól bevált receptjeinknek csak a képzeletünk szabhat határt, és hogy ne unjuk meg túlzottan a megszokott ízeket, néha újíthatunk. És reménykedhetünk, hogy ezáltal újabb összetevőket tudunk megetetni csemetéinkkel… 🙂 A tésztába kb. 1 csapott ek fahéj került, és néhány szem aszalt szilva, melyeket előzőleg meleg vízben áztattam, majd apróra daraboltam.
Na jó, mégis hozzávetőlegesen az arányok:
Hozzávalók: 
7,5 dkg zabpehely (én azt szeretem, amelyikben teljes mag van, nem őrölt),
15 dkg finomliszt, 10 dkg étcsokoládé, 1/2 kávéskanál szódabikarbóna, 1 csipet só,
ízlés szerint kókuszreszelék (én ha teszek bele, kb. 2 marékkal szoktam)
15 dkg margarin, 4 evőkanál méz, 1 csapott tk fahéj, néhány szem aszalt szilva
1-2-3 evőkanál víz (vagy tej), ha túl száraz a massza

Vélemény, hozzászólás?