Pékáru Sós falatok

Luca pogácsa

Rendkívül omlós, zsírral készült tepertős Luca pogácsa. Figyelem! Nem fogyókúrás! 🙂

DSCF1896_2

Decemberre hajtottuk a naptárat, és már csak néhányat kell aludni Luca napig (december 13.). Hogy ti is elkészíthessétek ezt a pogácsát, így időben elhoztam nektek a receptet hozzá. 😉 De nézzük először, hogy miért is ez a neve, és ki is volt Luca valójában?

“December 13-án Szent Lucára emlékezik a katolikus egyház. Mivel a régi naptár szerint erre a napra esett az év leghosszabb éjszakája, sok népi hiedelem és archaikus szokás is kötődik hozzá. A régiek a jó és a gonosz, a fény és a sötétség küzdelmének emléknapjaként tekintettek Luca napjára. Luca napján Szent Luca – hagyományos elnevezése szerint Szent Lúcia – szűz vértanúra emlékezik a katolikus egyház. Életéről – a többi ókeresztény korban élt és azóta tisztelt szenthez hasonlóan – keveset tudunk. Legendája szerint Luca már eljegyzett menyasszonyként szétosztotta hozományát a szegények között és Istennek szentelt, szűzi életbe kezdett. Vőlegénye följelentette és követelte, hogy adják el rabszolgának vagy zárják bordélyházba. Mivel erre Luca nem volt hajlandó, különböző módon kínozták, majd átszúrták a torkát és levágták a fejét. A szent szűz testét 1040-ben Konstantinápolyba, 1204-ben pedig Velencébe vitték, ahol épen maradt testét a Szent Jeremiás és Lúcia templomban őrzik.

Luca napján, bő zsírral készítették a luca pogácsát, amelyből a család élő tagjai együtt ettek, a halott rokonoknak pedig eltettek néhány darabot. Úgy tartották, hogy az év leghosszabb éjszakáján a halottak hazatérnek, s ezzel várták őket. Gyakran aprópénzt sütöttek bele az asszonyok a gazdagabb újév reményében.” (Forrás)

Életemben egyszer készítettem tepertős pogácsát, talán már említettem többször is, hogy szuper jó tallérok lettek belőle. Akkor még nem volt túl sok tapasztalatom a pogácsák terén. Azóta többször is terveztem az újrasütését, de folyamatosan úgy jártam, hogy megvettem a friss tepertőt, és jól megettük. 🙂 Mire észbe kaptunk, már nem volt mit belesütni a pogácsába.
Na de a jó múltkor rettentő finom tepertős pogácsát volt szerencsém kóstolni, a barátnőm készítette. Elég hamar kiderült az is, hogy egyforma szakácskönyvünk van (Nagy Süteménykönyv, – Szalay Könyvkiadó), csak nekem eddig nem tűnt fel benne ez a szuper recept. Felvilágosított, én pedig most előszedtem, átfutottam, a margarint gyorsan lecseréltem benne egy kis házi zsírra, hogy a hagyományoknak maximálisan megfeleljen. Ha már tepertős pogácsa, akkor nyilván adjuk meg a módját. 😉 A felszaladt kilókért felelősséget nem vállalok!

Hozzávalók
50 dkg liszt
2 dl tej
2,5 dkg élesztő
csipetnyi cukor
1 tk só
12 dkg zsír
(disznó, kacsa, bármilyen)
1 dl tejföl
25 dkg darált tepertő
bors
1 tojás a tetejére
liszt a nyújtáshoz

A lisztet tálba szitáljuk, közepébe mélyedést készítünk. Beletesszük a csipet cukrot, rámorzsoljuk az élesztőt, és a langyos tejjel felöntjük. Letakarjuk, és hagyjuk, hogy az élesztő felfusson. Ha felfutott, hozzáadjuk a többi hozzávalót is, és nem ragadós, puha tésztát dagasztunk. Ha nagyon ragadna, lisztet adhatunk még hozzá, ha pedig túl száraz, kemény lenne, tejfölt, esetleg tejet.

A tepertőt daráljuk le, és kissé borsozzuk meg. (Én késes aprítóval daráltam krémesre.) A tésztát folyamatosan lisztezett felületen nyújtsuk ki szép nagy téglalappá, és kenjük meg a darált tepertővel. Hajtsuk be az egyik oldalát 2/3 részig, majd a másik oldalt hajtsuk rá. Ezután az alsó részét hajtsuk fel szintén 2/3 részig, és a felsőt hajtsuk vissza rá. Lisztezett tálba téve fél órát pihentetjük.

Fél óra pihenés után nyújtsuk ki az egészet (lisztezzük folyamatosan alá), és ismét hajtogassuk be ugyanúgy. Megint fél óra pihenés következik, és az utolsó nyújtás, és hajtogatás. Ezután már nem szükséges pihentetni, ha behajtogattuk, csak simán nyújtsuk ki megint, és kezdődhet a szaggatás.

lucapogacsa

200 fokra előmelegítjük a sütőt. A tésztát kb. 1,5 cm vastagra nyújtjuk, éles késsel berácsozzuk a tetejét, és egy pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Egy tepsit leterítünk sütőpapírral. (Én a pogácsákat a 2 tenyeremmel körben kicsit megsodortam.) A pogácsákat a tepsire sorakoztatjuk, tetejüket lekenjük felvert tojással, és a már forró sütőbe téve 20 perc alatt megsütjük.

A leesett tésztadarabokat újra összegyúrjuk, nyújtjuk, rácsozzuk, szaggatjuk, lekenjük, és megsütjük.

A végeredmény a képen is látható gyönyörűen rétegezett, nagyon puha és omlós Luca pogácsa lesz. 😉

A fázisfotók kissé hiányosak, nézzétek el nekem, de nyakig zsíros-lisztes kézzel nem olyan egyszerű fotózni. 😉

Facebook oldalamat itt találod, gyere te is, hogy ne maradj le semmiről! 😉

Az ország legnagyobb Facebook táborral bíró receptes oldalát se téveszd szem elől! 😉