Eredmény(ek) 27 mutatása
DIY - Csináld magad! Érdekességek

Dobd fel a fürdőszobád! – DIY

Avagy megmutatom, mibe tedd a fogkeféket, hajgumikat, szemhéjtusokat, szájfényeket…. Tudom, ez egy gasztro blog. Viszont ebből kifolyólag rengeteg befőttes üveggel is rendelkezem… 🙂 Amit csak pakolgatok jobbra balra, néha megtöltöm lekvárral, néha a szomszéd kérésének engedve megválok néhány darabtól. De még így is van bőven, a kicsikhez valamiért jobban ragaszkodom, mint a standard nagyokhoz. A …

Érdekességek Gasztokörút

Horvátország két gyerekkel…

Tudom, sokan gondolják azt, hogy 2 kisgyerekkel ijesztő nekivágni egy több órás útnak, és be sem merik vállalni. Bevallom, én is így gondoltam. És nyár elején még egyáltalán nem gondoltam volna, hogy mégis nekivágunk. De megtettük, és nagyon jól tettük. Nem kell ezt túl stresszelni, vágjatok bele bátran ti is, akik nem mertek. Akik pedig …

Desszert Érdekességek Menü

Fagylalt, ahogy még nem próbáltad!

A “kérek egy gombóc fagyit” mondat itt és most értelmét vesztette… A gombócos fagyit szinte az egész világon ismerik, a csavart fagyi se egy nagy durranás már, habár imádjuk, a pálcikás és dobozos jégkrémek pedig bármelyik sarki közértben beszerezhetők. És ne feledjük azokat a fagyasztott mini golyókat, amik szintén pár éve robbantak be a köztudatba, …

Érdekességek

Liebster Award díj – Köszönöm!

Köszönet a Nem harap a spenót! két bloggerének, Livinek és Adriennek ezért a díjért! 🙂 Időközönként felüti a fejét egy-egy díj a bloggerek között, de nekem ezidáig nem volt részem benne. Most viszont engem is az a megtiszteltetés ért, hogy kaphattam. Mert a csajok olvassák a blogomat, aminek én nagyon örülök! 🙂 És ha kaptam …

Érdekességek Uncategorized

HahoPihe válaszol – Interjú Budai Istvánnal

Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy Budai István, a Receptneked.hu (korábban olcso-receptek.hu) oldal szerkesztője néhány nappal ezelőtt felkeresett, nekem ajándékozván a Hét Bloggere címet. Ez egy vándorcím, minden héten más bloggernél landol, István kérdez, a blogger válaszol, ha van kedve. És nekem volt, de még mennyire, hogy volt! Ez nagy öröm számomra, mert általában a …

Érdekességek

Kakaó kisokos – 3 elronthatatlan alaprecept kezdőknek

Zakkant bloggerek zakkant bejegyzései…. 🙂 Detti rejtélyekkel teli habarása, Petra exkluzív vajas kenyere után kaptam a “labdát”, hogy bevezessek mindenkit a KAKAÓ világába…. Bemutatok nektek 3 alapreceptet, amit nem árt, ha jól begyakoroltok, mert ha a reggeli kakaót elrontjátok, akkor a gyerek egész napját tönkretehetitek… 🙂 Mindenki kiválaszthatja a neki legjobban tetszőt! Figyeljetek és olvassatok! …

Érdekességek

Nem minden az, ami… Csoki? Nem csoki?

Igazán különleges csokoládék egyenesen Olaszországból! Lázas böngészés következtében igazi kincsekre bukkantam a neten. Akarom mondani szerszámokra…. Vagy szerszámok egyáltalán ezek?! Nézzétek csak! Az idő vasfoga picit fogott rajtuk, de ettől igazán különlegesek! Rozsda ide, rozsda oda, (akarom mondani kakaópor ide, kakaópor oda) szerintem abszolút élethűek… Pedig csokiból készültek ám!  Igazán precíz kivitelezés, gondos munka, odafigyelés …