DIY - Csináld magad! Egyéb Érdekességek

Űrhajós sisak fillérekből

Az egész úgy kezdődött, hogy tavaly találtam egy űrhajós (egészen pontosan Buzz LightYear) jelmezt, ami pont a gyerek mérete volt, így hopp, hazahoztam. Ehhez azonban nem volt semmi kiegészítő, csupán a ruha maga.

És akkor kezdődött a kutakodás, hogy van-e szép öblös edényünk, bukósisak, bármi, ami űrhajós sisakká átalakítható. Mígnem belebotlottam a szuper és tökéletes megoldásba ITT. Kapkodós, kézügyességgel alig-alig rendelkező anyuka azonnal akart mindent, így az első próbám kudarcba fulladt. Azóta okosabb lettem, és tudom, hogy jó munkához idő kell. Ezért tényleg fontos, hogy mindig hagyjuk megszáradni az előző rétegeket. Na de erről később részletesen. A második nekifutás már tökéletes lett, a sisak pont a gyerek fejére passzolt, szóval nagyon büszke és elégedett voltam.

Aztán az idén újra elérkezett a farsang, ami újabb fejtörést okozott jelmez ügyben. Mígnem B. elő nem szedte a tavalyi jelmezét, belebújt, és láss csodát, csak kicsit lett rövidebb a szára, de amúgy tök jó volt még. Ugrált benne 2 kört gyorsan a lakásban, majd közölte, hogy megint űrhajós lesz. Ami mit ne mondjak, megkönnyebbülés is volt, mert nem kellett azon agyalnom, hogy hogy fogok neki jelmezt készíteni. Elővettem a tavalyi rutint, és újra legyártottam egy sisakot, mivel a tavalyiba már feszítővassal se tudtam volna belepréselni a fejét. (Az ideivel ilyen gondom nem lenne akkor se, ha 10 éven át űrhajós akar lenni, mert még az én fejem is belefért, kissé túlméreteztem…. 😀 )

Nézzük mi az, amire szükségetek lesz….

1. Kell egy lufi, ami nem árt, ha kicsit erősebb anyagból van. Fújjuk fel akkorára, hogy valamivel nagyobb legyen, mint a gyerek feje,
és helyezzük egy kisebb lábasba, hogy ne billegjen.

IMG_4658

2. Rajzoljuk rá az “ablakot”, amit utólag tudunk méretre vágni, így érdemes kicsit kisebbet készíteni.

3. Készítsünk házi ragasztót:

0,5 bögre lisztet csomómentesre keverünk 2 bögre vízzel. További 2 bögre vizet felforralunk.
Ha forr, hozzáadjuk a lisztes keveréket, újraforraljuk, majd beleteszünk 3 ek cukrot, ezzel is elkeverjük, végül hagyjuk kihűlni.

IMG_4660

Ez az adag nekem bőven elég volt a nagy méretű űrhajós sisak elkészítéséhez. Amikor épp nem használtam, lefedtem, és hagytam a konyhapulton.

4. újságpapírokat, szórólapokat, nyomtató papírt vágjunk fel kb. 4 cm széles csíkokra.

5. A lufit egy részen ragasztózzuk be, helyezzünk rá egy papírcsíkot, majd ezt is kenjük be ragasztóval.
Vagy használjunk széles ecsetet, vagy pusztán a kezünket. Utóbbival kicsit könnyebb simára simítani a lufi ívében.
Haladjunk így tovább: ragasztó, papír, ragasztó… egészen a nyak részig, és kihagyva az “ablakot” is. Ha kész egy réteg, tegyük félre pihenni.
A pihenés vagy legyen 1 nap, vagy ahogy az én esetemben: reggel 1 réteg, késő este 1 réteg.

6. Ha megszáradt az első réteg, újra kenjünk ragasztót egy sávba, helyezzünk rá papírcsíkot, kenjük le ragasztóval.
Összesen legalább 4-5 rétegre lesz szükség, hogy kellően erős legyen a sisak.
TIPP1: a nyomtató papír erősebb, így érdemes legalább 2 rétegben ezt is bevetni.
TIPP2: időnként kereszt irányban is ragasszunk csíkokat a jó tartás érdekében.

7. Az utolsó réteget már tényleg hagyjuk 100%-osan megszáradni, majd egy tűvel szúrjuk ki a lufit.
Szedegessük ki a lufi cafatokat, ahol leragadt.

asisak

Ha szükségetek van hozzá videóra, ezt ajánlom, bár megjegyzem, nekem a sütős módszer nem vált be, inkább készítettem napokig.

8. Jöhet a méretre igazítás. Először a nyak részét vágjuk ki akkorára, hogy kényelmesen beférjen a gyerek feje.

9. Ezután alakítsuk ki az ablakot a kívánt méretűre és alakúra.

10. Fessük le alapozó festékkel kívül-belül, majd fényes akrill festékkel.

11. Végezetül szürke filc anyagot ragasztottam az “ablak” köré, illetve a nyaki részre.

(Mivel nekünk az idei sisak kissé nagyobb lett, ezért belülre felragasztottam egy félbevágott tejfölös vödröt távtartónak.)

IMG_4685[1]

És indulhat a buli! 🙂

IMG_4668

TIPP: a hátára oxigén palackot (vagy rakéta? – nem tudom mije van Buzz-nak) készítettem PET palackból, amit lefestettem szintén alapozóval, majd akrill festékkel, és tépőzárral rögzítettem a ruhához, hogy bármikor le lehessen venni.

IMG_4669

Facebook-on itt találtok meg!

És nyugi, maradok a recepteknél! 😉

sisakmontazs

10974526_845257095545520_5425815645171692350_o