Eredmény(ek) 32 mutatása
Egyéb

Vadas burgonyagombóccal

  Gyerekkori, és örök kedvenc. Imádom! Az Anyukámét a legeslegjobban! Utoljára Ketteske születésekor ettem, mert ezt főzött Anya. Egyeske születésekor is. 🙂 Mellé egy kis madártej…. hm… Na de kanyarodjunk vissza az ételhez magához. Mint ahogy a neve is sugallja, ezt igazából vad ételből szokás készíteni, esetleg marhából. De kövezzen meg érte bárki, rettentően imádom …

Egyéb

Póréhagyma krémleves

Pénteken nem szoktam főzni. Ez valahogy így alakult, vagy grill csirkézünk, vagy pizzát rendelünk, vagy bármi más, ami épp útba esik esti bevásárlásunk során. De ma mindenképp szerettem volna megsütni a sajtos kekszeket (ennek is nemsokára felkerül a receptje), és gondoltam, ahhoz valami leves éppen illene. A krémlevesekért úgyis odavan a család, legalábbis a burgonya …

Egyéb

Magvas, rozsos pogácsa

Családunk elég rendesen fehér liszt függő… Persze azért vannak próbálkozásaink, néha be-beficcen egy rozsOS kenyér 🙂 Biztos hozzá lehet szokni a teljes kiőrlésű dolgokhoz, és a fejemmel tudom is, hogy ezek az egészségesek, de szerintem mi sose fogunk teljesen átszokni… A blogon nem is olyan rég készült már egy kevert lisztes kenyér: http://www.haho-pihe.blogspot.hu/2013/01/magos-kenyer.html, szerettük. Ugyanebből …

Egyéb

Hamburger zsemle

Pihe-puha, foszlós, igazán finom zsemlék lettek ezek. Újabb recept TücsökBogártól, amiben nem csalódtam. Pedig csupa fehér lisztből készült, mert most másom nem volt itthon. Elkészíteni se macerás, nagyon egyszerű, szimplán a 2×1 óra kelesztésre kell időt hagynunk. Ha ennyit tudtok várni, fogjatok hozzá bátran, megéri! Hozzávalók: 50 dkg liszt 5 dkg cukor 2,5 dkg élesztő …

Egyéb

Burgonyás kenyér

Pontosabban burgonyás-kukoricalisztes kenyér. Időközönként elkap az érzés, hogy nem veszek kenyeret, kenyérfélét, hanem én csinálom. Ez egy darabig megy is, aztán jön egy nap, amikor még annyi időm sincs, hogy begyúrjam, akkor férj hazafelé hoz pékárut, és innentől borult minden, mert ismét ez a kényelmesebbik megoldás. Most újra a sütögetős időszakot próbálom fellendíteni 🙂 Így …

Egyéb

Tarkabors mártás

A borsmártásról mondjuk már hallottam, de kóstolni csak mostanában kóstoltam. Szilvesztert egyik tesóméknál töltöttük, ahol férj szereti kreativitását kiélni a konyhában (is?) 🙂 A steak mellé készített nekünk zöldbors mártást, és hát mi tagadás, megszerettem. Ma ez készült mártogatósként a szójás csirkesaslikok mellé, csak tarkából. Hozzávalók 1-2 ek egész tarkabors kevés olíva olaj húslé tejszín …

Egyéb

Fokhagyma krémleves

A mai ebédem. Joggal egyes szám, mert más tuti nem fog enni belőle 🙂 Nem épp fokhagymabarát családom van. De nem lehet mindig csak és kizárólag őket tartani szem előtt, kell egy kis önkényeztetés is. És már úgyis régóta szerettem volna elkészíteni.  Hozzávalók 6-8 gerezd fokhagyma olíva olaj 1-2 evőkanál liszt húslé 2 dl tejszín …

Egyéb

Ajándékok….

Becsomagolódtak a karácsonyi saját kézzel készült ajándékok…. Részletek az összes kis csomag kézbesítése után 🙂 Ezúton kívánok Mindenkinek Szeretetben, Egészségben, Békességben gazdag Karácsonyt!!! Pihe

Egyéb

Adventi naptár

Az elmúlt évek Adventi naptárát most újabb váltotta fel. Nem mintha nem szerettem volna, mert szerintem nagyon cuki volt, és annyira egyszerű, hogy csuda. De így is kis súlyt bírt csak el, és most már duplázódik a töltet. A 2 füzéres megoldás helyett egy egyszerűbbet választottam az idén. Mondjuk azért megküzdöttem vele rendesen, de ez …

Egyéb

Adventi koszorú – minimal art

Mivel közelegnek az ünnepek, az embert elkapja a gépszíj… engem általában az utolsó napon szokott elkapni, folyton későn jut eszembe, hogy nem csináltam ezt se, azt se, és az ajándékok vásárlásával is el szoktam maradni rendesen… persze minden évben megfogadom, hogy a következő évben idejében hozzáfogok mindenhez, aztán mintha ezt varázsütésre elfelejteném, a következő évben …