Mókás, amikor alig 2 évesem (atya ég, jövő héten már 2 lesz!!!) az amúgy se zseni fotós anyját nem hagyja fotózni… Számtalan kép készült már, aminél apró kezecskéje becsúszik a fotóalanyhoz. Ez esetben lelkesen, és ártatlan vigyorral csipegette le a magokat az ebédem tetejéről. No ezért igyekszem általában alvás időben fotózni, de ugye nem mindig van erre lehetőség. Ettől függetlenül imádom, annyira cuki ez a pici kéz…
De térjünk vissza a gasztronómiához. A név nem teljesen hű a műhöz. Legalábbis ezen esetben nem. Bizonyára, ha nekem is lenne egy szuper kemencém, akkor máris méltó lenne a ropogós névhez. Történt ugyanis, hogy kedvenc régesrégi törzshelyemen, egy kultúrkocsmában összejöttünk a csajokkal. Na ez se mostanában volt… és éjfél táján még valami ropogtatni valóra vágytam. Szerencsére T. is társ volt a dologban, egyedül K. nézett ránk furán, hogy éjfélkor is még eszünk… de egy kóstolás erejéig ő is beszállt végül. Tehát ott, akkor, éjfélkor (tudom, 6 után vétek, de ez 6 előtt volt még (reggel) 🙂 böngésztük az étlapot, és akkor találtuk ezt a sörkorcsolyát. Hú, hát egyszerűen zseniális volt. Bár brutál sós volt (tudom, ezrét hívják sörkorcsolyának, jól megsózzák h. aztán lehessen rá sört inni :-), brutál fokhagymás, és brutál magos. Egy alap pizza tészta, sóval, fokhagymával és mindenféle magokkal. És ropogott. Lehet h. picit tovább is sütötték, tényleg nem tudom. Na ezt próbáltam itthon lekoppintani azután, hogy T. barátnőm is megtette már otthon, és szerinte a “titok” a fokhagyma- és vöröshagymakrémben rejlik. Utóbbit nem kaptam, így csak a fokhagyma maradt. Aztán még szezámmag, lenmag, és napraforgó mag. És a vöröshagymakrém hiányában egy kis fej lila hagyma vékonyan felszelve. Szuper lett, de inkább hasonlítanám egy magos pizzához, mint ahhoz a minden porcikájában ropogós sörkorcsolyához, amit ettem.
Fogyaszthatjátok vacsira, tévés nassolás gyanánt. Én ebédre szántam magamnak, így mellé pedig egy kis saláta is dukál, úgy hiszem. Saláta ügyben pedig Reya igen otthonosan mozog, böngésszetek nála bátran! 😉
Hozzávalók kb. 30 cm-es kerekhez
25 dkg liszt, 1,5 tk só, csipet cukor, 2 dkg élesztő, 2 ek olíva olaj, kb. 1-1,5 dl víz
fokhagymakrém, lenmag, szezámmag, napraforgómag
A lisztet a sóval, cukorral, olajjal elkeverjük. (Én néha teszek a tésztába fokhagyma granulátumot, metélőhagymát, vagy bármi fűszert, ami a kezembe kerül, és úgy érzem passzol az ízvilághoz.) Az élesztőt langyos vízben elkeverjük, és hozzáöntjük a lisztes keverékhez. Javaslom, hogy az élesztőt csak 0,5-1 dl vízben keverjük el, és a maradék vizet apránként adjuk a tésztánkhoz, így elkerülhetjük, hogy túl ragacsos legyen. Ugyanis a liszttől nagyban függ, hogy mennyi folyadékot vesz fel. Alaposan dolgozzuk ki, és tegyük félre legalább fél órára langyos helyre, hogy megkeljen. Ha kész, kinyújtjuk vékonyra. Megkenjük fokhagymakrémmel (ha van, vöröshagymakrémet is használhatunk pluszban), majd jól megszórjuk a magokkal. Én még egy kis lila hagymát is szeltem rá, és kevés olíva olajjal akár meg is locsolhatjuk. 250 fokos, forró sütőbe toljuk, és pirulásig sütjük.
Mivel férjet nem igazán tudtam volna levenni ezzel a verzióval a lábáról, neki készült egy tejfölös-szalonnás-hagymás-magos változat.
Nyomtatás
