Volt nekem egy palacsintasütőm….
Évekig jó barátok voltunk. Egy nagyon egyszerű (igaz nem a retro vas serpenyő) és olcsó darab, ami tényleg soha, de soha nem hagyott cserben. A palacsintát mindig másként keverem ki attól függően mi van itthon, van hogy 1 tojással, van hogy 3-al, sósan, édesen, zabosan, stb… de tényleg sose ragadt le benne egyszer se.
A napokban viszont cserben hagyott… vagyis nem cserben, csak szegény biztos gyorsabban öregedett, mint én, és lejárt az ideje…. Egyébként irtó jó fejség volt tőle, hogy megvárta, amíg az utolsó palacsinta is kisül, és csak amikor el akartam törölgetni, akkor adta be a derekát.
Mindazonáltal, hogy beletörődtem, hogy új társat kell beszereznem, ezt csak jobbról balra tettem, aztán balról jobbra. Nem tudom miért, csak nem volt szívem kidobni. És akkor bevillant Tesóm (2. számú), meg az ő kreativitása, hogy mit valósított meg pár hete (erről bővebben később), majd kezembe akadt egy folyékony krétafilc, és tádám…. a palacsintasütő most már mindig velem marad, még ha palacsintát nem is süt. Cserébe emlékeztet nap, mint nap a kedvenc sós receptemre. Vagy ha letörlöm, akkor majd egy másikra. 🙂
Facebook oldalamat itt találod, gyere bátran!
Nyomtatás
