Uncategorized

Kalácspuding

Van egy kis maradék kalácsod? Készíts kalácspudingot!

DSCF6473_2

Ivetta barátosném osztotta meg velem a Facebook-on a kalácspuding receptjét. Szerencsére nagyon sok receptet kapok a blog olvasóitól, amit igyekszek elmenteni, de nem mindig sikerül rövid időn belül megvalósítani. De egyszer talán minden meglesz. Ez a kalácspuding most kivételesen elég hamar sorra került, mert tegnap ott figyelt a konyhapulton egy “mostmáraztángyorsanelkénetűntetni”-kalács. Lemértem, 20 dkg volt. Egy leves utáni második fogásként így is megállta a helyét, és elég volt. A recepten itt-ott módosítottam, no nem azért, mert az eredeti nem tetszett volna, de a gond már akkor elkezdődött, amikor az első összetevő (a kalács után) a sűrített tej volt. Na ez nálunk sosincs. Így itthon fellelhető hozzávalókat kellett keresnem, aztán én a tojást is szétválasztottam, és a hab a tetejére került. Így erősen hajaz a dolog a máglyarakáshoz, de mégsem az, és ezt azzal sikerült elérnem, hogy nem tettem bele gyümölcsöket, meg lekvárt sem – pedig nagy volt ám a  kísértés. Így lett egy igazán könnyű, laza, valóban enyhén pudingos szerkezetű desszertünk. Amit végül olvasztott étcsokoládéval megkoronáztam. Gyors, egyszerű, finom.

Maradékhasznosításra fel!

Hozzávalók
20 dkg kalács
kókuszzsír
2+2 ek barna cukor
3 tojás szétválasztva
csipet só
2 dl tejszín
1,5 dl tej

 A kalácsot felszeleteltem, majd félbe vágtam. Egy tűzálló tál alját “kiforgácsoltam” kókuszzsírral. (Most használtam először, és ez jóval keményebb, mint a margarin, de szépen belereszeltem a tál aljába.) Rápakoltam a kalácsokat jó szorosan.

DSCF6459Jöhet az öntet. A tojások sárgáját 2 ek barna cukorral elkevertem, hozzáadtam a tejet és a tejszínt, ezzel is jól eldolgoztam, évgül egyenletesen rácsurgattam a kalácsokra, hogy mindenhol érje őket a folyadék. Betoltam a sütőbe, és 180 fokon légkeveréssel (nem melegítettem elő a sütőt) 15 percig sütöttem. Közben a tojások fehérjét kemény habbá vertem szintén 2 ek barna cukorral, és a 15 perc letelte után rákanalaztam a kalácsok tetejére. Ezt is elegyengettem, végül még kb. 5 percre visszatoltam a sütőbe. De figyeljük, mert a hab amikor elkezd barnulni, utána már gyorsan meg tud égni, tehát vigyázzunk! És kész is vagyunk, ennyi volt, aki akarja felturbózhatja almával, kandírozott naranccsal, mazsolával, lekvárral, dióval. A tetejére csurgathatunk étcsokit v. lekvárt, ahogy szeretnénk. Ez az adag nem túl nagy, egy tartalmasabb leves után 4 főnek pont elég talán. De inkább 3 😉

Csinálhatjátok úgy is, hogy hab nélkül, ez esetben az egész tojásokat keverjétek a tejjel és tejszínnel, és úgy csurgassátok a kalácsokra, szórjatok kevés barnacukrot a tetejére, majd süssétek meg. Ezzel még időt tudtok spórolni, de alapjában véve ez egy igen gyors recept, bárhogy is készítsük.

Jó étvágyat hozzá!

kalácspuding

Vélemény, hozzászólás?